Egyéb

Megérkezett a KFT-dobos, Márton András első szólólemeze

2018.12.07.

author:

Megérkezett a KFT-dobos, Márton András első szólólemeze

Az album Csak alszom című előzetes dalát már hallhattuk, a szám videója sikert aratott, döntőbe került az idei Klipszemlén. A stúdiófelvételek befejeződtek, most itt van a több mint három és fél évtizede ismert hazai könnyűzenész első nagylemeze, a Szívgárda. Élő koncerteket egyelőre nem tervez Márton András – aki kíváncsi a zenére, az albumot keresse.

Tulajdonképpen nem is annyira meglepő, hogy a zenész előrelépett a dobos szerepből: a popzene történetében amúgy is komoly hagyománya van a dobosból lett dalszerző-énekeseknek, Ringo Starrtól Phil Collinson át Dave Grohlig. Ráadásul Mártont eddig is sokoldalú embernek ismerhettük meg. Ő a KFT zenekar menedzsere-producere is a nyolcvanas évek óta, írt pár dalt a zenekar kétezres években kiadott lemezeire, énekelt is KFT-albumokon. Mi több: a KFT nagyobb koncertjeinek a forgatókönyvét is ő állította össze. Fordított Beatles-dalszövegeket, valamint szerkesztett és kiadott napilap stílusú történelemkönyvet SzemTanú címmel. Elindítója és szervezője volt eddig három David Bowie-emlékkoncertnek, megalapította a Sc.Art kortárs zenei együttest, melyben az űr hangjaira alapozva játszanak instrumentális zenét (s ezzel a formációval Fonogram-díjat nyertek). 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. Van egy bogárhátú VW-je, szeret biciklizni, a körültekintő táplálkozás híve.

A Szívgárda című nagylemezen 9 saját szerzeményt hallhatunk – ezek közül 5 vadonatúj szám, 4 pedig az utóbbi évek KFT-lemezein megjelent Márton András-szerzemény. Mindegyiket Márton András énekli és dobolja. A lemez címadó dala eredetileg 2003-ban került rögzítésre egy KFT-lemezre, de akkor nem készült el véglegesen. Játszik rajta minden KFT-tag. A demo angol szövege már olyan állapotban volt és annyira illett a dalhoz, hogy végül angolul került fel az albumra. Az ének és Kelemen Angelika megrázó vokálja friss felvétel.

„Nagyon eltérő stúdiókörülmények között és évtizedes különbséggel készültek a számok. Van, amire mindent egyedül játszottam fel a házi stúdiómban tizenévvel ezelőtt és az akkor véletlenül bekapcsolva hagyott sávok tetszettek meg, azok adják a dal furcsa ízét. Van torzított hangú gitárriffre épülő keményebb szám, adott inspirációt egy Led Zeppelin-szám dobhangja, afrikai törzsi kórus, kései Lennon számban hallott hangszín, egy Ed Sheeran dalban hallott megoldás. Persze a végén minden más lett, ma már én is alig tudom megmondani, hol is vannak ezek nyomai.

A dalszövegek érzelmi lenyomatok, a mindennapokból elcsent foszlányokkal, a szövetbe beleolvadó, alig észrevehető képekkel a Beatlestől, Harry Potteren át sokak számára ismerős, mindennapos tapasztalatokig. (Remélem, elég talányosan fogalmaztam.)

Ez az egész lemezkészítés nekem nem olyan volt, hogy elmész valahová a dolgodra, megcsinálod és hazamész. Kavarog benned minden hónapokon át, míg a határidő be nem fejezteti veled.”

Az albumon olyan ismert hazai zenészek (köztük Márton KFT-s zenésztársai) dolgoztak, mint Háry Péter, Mohai Tamás, Premecz Mátyás, Szekeres András, II. Lengyelfi Miklós, Laár András, Bornai Tibor, ifj. Kurtág György, Kelemen Angelika, Péterffy Máté és a Csillag Kórus.

Az album CD-n és online stream formájában is elérhető december 7-től a www.martonandras.hu  oldalon.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük