Megjelent a Punnany Massif új lemeze – Bemutató a Budapest Parkban
Hét év után jelentkezik új albummal a Punnany Massif. A Fel Nem – amely címében játékosan reflektál korábbi, FEL #1 és FEL #2 lemezeikre – egy nagyon érett, sokszínű anyag, amin egyszerre megtalálható a felnőtté válás témaköre, a felelősségvállalás, a lázadás és a megnyugvás is, miközben mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket vet fel. Élőben a Budapest Park nyitóhétvégéjén, április 28-án hallgathatjuk meg.
A jelenlegi zenei trendek közt viszonylag ritka, hogy egy zenekar tizennyolc számos lemezzel lepi meg rajongóit. Ezért is volt merész húzás a Punnany Massiftól, hogy – bár a háttérben hosszú hónapok munkája előzte meg – szinte a semmiből rukkolt elő a Fel Nem anyagával, amin mindössze két korábban megjelent dal (APP/OS live, Elnézést kívánok) kapott helyet. A Punnany-vezér Felcser Máté erről a következőképp mesél:
„Ez a lemez mind formailag, mind tartalmilag egy klasszikus értelemben vett LP. Ma már nincsen szükség arra, hogy az emberek lemezeket hallgassanak, trekkekben hiszünk, és ez jó is így. Ellenben érezhető, hogy ezáltal az “egy bázisú” gondolatok replikálódnak a zenében, főleg hangszerelésben. Én személy szerint mindig is szerettem végighallgatni egy anyagot egy teljes gondolatcsokorral. A Blackstar lemeztől a Pink Floyd Dark Side of the Moon-on át az Air Moon Safari-ig széles a paletta. A lényeg, hogy elvarázsoljon, változatos legyen és elgondolkodtasson.”
Az eklektikus korongon kavarognak a stílusok, a témák és az érzelmek, miközben mégis egy egységes, ízig-vérig punnanys összképet kapunk, olyan közreműködőkkel, mint a Supernem (Kultúrszakkör) vagy Zsolaa és Bankos (Tesó). A zenekar bevallása szerint a Fel Nem a felnőtté válás időkapszulájának metaforája, az örök fiatalság és a 40-es létezés közötti gondolati libikóka. Ahogy Wolfie fogalmaz:
“Alkohol- (és egyéb) mámorban úszó, kérdőjelekkel tarkított józan valóság, korunk paradoxona, ahol a több kevesebbet szül. Mérgező múlt, egészséges jelen, ködös jövő, csöpögős magas páratartalom, mint yin és yang: a pár a tartalom. Fájdalmas felismerések, kihagyott ziccerek hídja a mába. Kevesebb frázis, bohókás önkritika, nyers igazságérzet, élni akarás, ahol egy jó csapat: munka. Számomra ezt jelenti az új lemez.”
Ez az album tehát tökéletes lenyomata hazánk egyik legfoglalkoztatottabb koncertzenekarának jelenéről, összefoglalja azt a rendkívüli utat, amelyet személyesen és zenekarként az elmúlt években végigjártak, de nem ragad le a mánál, hanem mutatja az irányt előre. Felcser hozzáfűzi:
“Fontosnak tartottam, hogy a zenekar kiadványa és a zenekar se abba az irányba sodródjon, amit a közönség elvár, hanem önmaga formálja az ízlést, adott esetben utat mutasson, hogy lehet így is. Fontos szempont az is, hogy az idő elteltével az ember bölcsebb lesz, hangosan gondolkodik, terápiára jár, nyitogatja magát és szép lassan, de nagyon lassan meglátja, hogy hibái tömkelege másokon mutatkozik meg, magával túlságosan is elnéző. A felnőtté válás és ennek viszontagságai, a felelősségvállalás és a hajnalig üvöltözés között rekedt énem üvölt ki, lázad, nyugszik meg, tesz fel kérdéseket 61 percen át. Szerettem volna, ha az érzelmi világunk libikókája, spiráljai egyaránt hatnak a hallgatóra, ha boldogságra vágyik, vagy ha sírni támad kedve. Doór Matyi (producer) tesókámmal, Kovács Mikivel (mix) és Fenyvesi Marcival (master) kiegészülve igyekeztük a legjobban egybepasszírozni.”
A végeredményt pedig április 28-án a Budapest Park nyitóhétvégéjén élőben is meghallgathatjuk