Virtuális sor, virtuális jegy és sok fertőtlenítő – így lépünk be a jövő klubjaiba?
Már nem titok, hogy rengeteg új előírás landol majd a rendezvényszervezés világába, amelyek közöl jó párat elővetít az amerikai Event Safety Allaince több mint 200 szakértő bevonásával készített ajánláscsomagja. A kiadvány rengeteg témát érint, erről már magyarul is jelent meg cikk, mi most egy igen sarkalatos részt, a be- és kiléptetésre illetve a jegykezelésre tett javaslatokat ragadjuk ki belőle. Természetesen ezek egyelőre csak ajánlások, hogy mindebből mi kerül be majd bármelyik klub házirendjébe, vagy bekerül-e bármi, és hogy Európában is hasonló szabályok születnek-e, az még a jövő zenéje.
Belépés és kilépés
Azt valószínűleg már szinte mindenki sejti, hogy ha valóban kötelezővé válnak az egészségügyi ajánlások, akkor nem lesz olyan egyszerű a belibbenni a kedvenc klubunkba 10 perccel a koncertkezdés előtt. Bár a fizikai sorbanállást lehet megússzuk, ugyanis az amerikai ajánlás többek között a virtuális várakozást szorgalmazza, ami lényegébe véve egy alkalmazás – már léteznek itthon is ilyenek – amely ha már a közelben lézengünk, jelzi, hogy 15 perc múlva beléphetünk, így nem kell a bejárat előtt a tarkó százait belehelnünk préshangulatban.
Ez azért is jöhet igen jól, mert ha élesítésre kerülnek az egészségügyi kockázatot csökkentő intézkedések, akkor a belépési procedúrához még egy testhőmérséklet-mérés és egy kézfertőtlenítés is társulhat majd, arról nem is beszélve, hogy sanszos, hogy az egész menetbe be kell iktatni a kilincsek, korlátok és egyéb gyakran tapicskolt eszközök fertőtlenítése miatti szüneteket is, szóval úgy általában kinéz egy jóval korábbi kapunyitás.
A kiléptetés már várhatóan nem lesz ilyen bonyolult, viszont nagyon erősen kérik a tanulmányban, hogy lehetőség szerint kerüljük el a tömeghelyzeteket, azaz a kiengedés történjen valamilyen ütemezés szerint, például kijelölt szektorok szerint, persze hogy ez hogyan valósítható meg mondjuk klubkoncerteknél, már más kérdés.
Jegykezelés
A dokumentum erősen javasolja, hogy valamennyi jegy előzetesen, online formában kerüljön értékesítésre, és lehetőleg érintésmentesen leolvasásra a belépésnél. Ennek már jó ideje megvan a technológiai háttere, ismerjük is, a kérdés talán inkább az, hogy le lehet-e minden fizikai jegyértékesítést és jegykezelést erre váltania közeljövőben…
Tehát mivel várhatóan a helyszíni fizikai jegyértékesítés még egy darabig velünk marad, ehhez is van egy kiadós javaslatcsokor a dokumentumban: szeparált, lehetőleg plexivel elválasztott, rendszeresen fertőtlenített jegykiadó helyeket javasolnak, ahol gumikesztyűben történik a jegykiadás, a fizetés lehetőleg készpénzmentes. Ha ez sem megoldható, akkor a kesztyű és a maszk viselete mellett oszthatóak ki a jegyek, nyilván sűrű fertőtlenítés mellett. Valami hasonló formát venne fel az előre nyomtatott jegyek kezelése, szintén kézmosások sorozatával tűzdelve.
Higiénia, úgy általában
A fentiekből is sejlik, hogy ha eme ajánlás köré fonódik majd az új szabályzás nem kevés fertőtlenítőszer, maszk és gumikesztyű jellemzi majd a klubéletet a közeljövőben, ezért várhatóan a papírzsepi-rágó-bankártya alap bulipakkunkat kiegészíthetjük minimum egy maszk-fertőtlenítő kombóval, de gyanús, hogy a helyeknek is fel kell készülniük arra, hogy a belépésnél efféléhez hozzáférjenek a látogatók, emellett sokat fogdosok felületek rendszeres áttörölgetése sem lesz kis feladat, simán előfordulhat, hogy a jegy árába minimum 1-2 plusz tisztasági személyzet bérét is bele kell kalkulálni.
Persze az egész, a fentiekre és további témákra jóval bővebben kitérő tanulmány kapcsán kérdőjelek erdeje sarjadt, kezdve azzal, hogy ezek egyáltalán ilyen formában élesednek-e bárhol a világban, ha igen, kötelező lesz-e minden eleme, ki és hogyan fogja ezeket ellenőrizni, olyan, lássuk be igen fontos részletekig, hogy le kell-e esetleg csökkenteni a helyszínek hivatalos kapacitását és persze mennyire dobja meg mindez a jegyárakat. Meglátjuk.
A teljes (angol nyelvű) ajánlás >>>
Fotó (csak illusztráció): Dürer Kert
Szerző: Csillik Péter
Fesztiválok Városa / Élményem.hu / Tixa Blog