Az év elején Budapesten a Monster Magnet!
A jelen pszichedelikus és stoner rock mezőny egyik meghatározó alapköve, az amerikai Monster Magnet 2019 elején Európát is becélozza. E jóból pedig szerencsére mi sem maradunk ki, és a 2018 márciusában megjelent Mindfucker korongjuk anyagát február 6-án a Dürer Kertbe is elhozza a kultikus csapat!
A szikár, masszív stoner riff-zúzdát elszállós pszichedéliával ötvöző zenekar a kilencvenes évek eljén berobbanó grunge-hullám hátán jutott magasra (első nagy turnéjára még a Soundgardennel együtt indult). A kilencvenes években komoly népszerűséget szerzett együttes jó pár eltalált klippel forgott az MTV-n, dalai feltűntek a Matrixban, tévésorozatokban. Az 1998-as Powertrip hatalmas sikerét mégsem tudta megismételni az együttes, és szinte 2010-es évekig kellett várni az igazi visszatérésre. Viszont ennek égisze alatt szó sem volt nosztalgiáról, a csapat teljes lendülettel állt bele a koncertezésbe, és borzasztóan izmos fellépésekkel, és ízes új dalokkal bizonyították, bőven van még helye a 21. században is a Monster Magnet számára!
A koncert vendége a brit Puppy lesz, a jegyek pedig első körben 4900 Ft-ba, majd ezt követően 5900 Ft-ba kerülnek majd az elővétel pedig október 8-án 10 órakor indul.
Monster Magnet koncert jegyelővétel >>>