Gary Moore emlékest és Henrik Freischlader koncert az Analog Music Halban
Három év kényszerű kihagyás után most végre újra megrendezésre kerül a nemzetközi Gary Moore emlékkoncert, mely szinte már hagyománnyá vált 2012 áprilisa óta. Másnap, a legendás gitáros egyik leghűbb követője, a kiváló német gitáros, Henrik Freischlader lép fel saját zenekarával az Analog Music Hall színpadán.
Gary Moore idén áprilisban lett volna 70 éves. A 2011. február 6-án elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. A pandémia következtében az utóbbi években sajnos nem tudtak megvalósulni a gitáros emlékére szervezett tavaszi koncertek, de három év után most végre lehetőség nyílik a közös emlékezésre az Analog Music Hall koncerttermében. Ezúttal két felvonásban szólalnak majd meg Gary Moore szerzeményei. A nyitó blokkban a fiatal Somogyi Remig gitáros körül szerveződött formáció és vendégeik zenélnek majd, míg a második részben külföldi vendégek jutnak főszerephez. Gary Moore két korábbi zenésztársa csatlakozik Henrik Freischlader gitároshoz és Szebényi Dániel billentyűshöz, de az Amerikából hazalátogató Tommy Katona és a 2012-es kezdetek óta fellépő Vámos Zsolt is hallható lesz. (kapunyitás: 19:00, kezdés: 20:00)
Másnap, szerda este is várják majd Gary Moore rajongóit és a blues-rock gitározás kedvelőit az Analogban, hiszen a hazai közönség egyik kedvenc gitárosa, Henrik Freischlader ad lemezbemutató koncertet. Az elmúlt évek blues-fusion-soul hangzása helyett újra egy gitárcentrikusabb műsorra számíthatunk, ismét a jó öreg Hammond orgonával, második szólóhangszerként. Négy év után ad újra koncertet hazánkban Henrik Freischlader és régi-új zenekara, melyben társai lesznek Armin Alic basszusgitáros, Hardy Fischötter dobos és a Hammond orgona mögött Moritz Fuhrhop. A több mint kétórás koncertre érdemes lesz időben érkezni, hiszen előzenekar nem lesz ezen az estén. (kapunyitás: 19:00, kezdés: 20:00)