Zenekar hírek

Lángoló Lamborghinivel és MC Kemonnal erősít a Cloud 9+

2021.08.27.

author:

Lángoló Lamborghinivel és MC Kemonnal erősít a Cloud 9+

Ahogy a legutóbbi klipjük megjelenésekor a Cloud 9+ zenekar megígérte: már jelentkeznek is a legújabb szerzeményükkel. A formáció 2-3 hetente tervez kiadni egy dalt, angol és magyar nyelven egyaránt. A soron következő a “Flaming Lamborghini” volt, amelyben MC Kemon is közreműködött.

A szám egy olyan kapcsolatról szól, ami épp olyan erős, és úgy veszi el az ember eszét, mint a dal címével megegyező ital. Egy izgalmas lyric videóval fejelték meg a srácok a szerzeményt.

“A szöveget Zsoltival (Szivák Zsolt) írtuk, és került bele egy reaggea-s rész, amihez nem volt kérdés, hogy MC Kemont szeretnénk felkérni” – mondta Tóth Bertalan – “A karantén vegyes érzelmeit és lelkiállapotait jelenítettük meg a trackben, ez hallható a szövegben és a zene hangulatában is. Lassan egy éve érlelődött már bennünk, most pedig itt volt az ideje, hogy megmutassuk a közönségnek.”

A Cloud 9+ sorra járta az emúlt hetekben a fesztiválokat, ahol alaposan megugráltatták energikus zenéikkel a közönséget, a napokban a SZIN-en és a Strandon is láthatják őket a rajongók. A nyári szezont október 7-én zárják a Budapest Parkban nagy koncertjükkel.

Cloud 9+ @ Budapest Park jegyek >>>


Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.