Koncert ajánló

Nyáron a Budapest Parkban támad a Little Big!

2019.02.06.

author:

Nyáron a Budapest Parkban támad a Little Big!

A 2013-ban alakult rave csapat, a Little Big azon kevés orosz zenekarok közé tartozik, akik hazájukon kívül is rekordidő alatt lettek ismertek. Az Európa-szerte egyre többet koncertező formáció július 18-án a Budapest Parkba hozza el őrületes freakshow-ját – és persze a #skibidi táncot!

Kevés energikusabb, pimaszabb és persze őrültebb zenekart tudnánk felsorolni az orosz piacról, mint a valóban üstökösként berobbanó Little Big – a négytagú csapat tényleg azt csinál, amit csak akar, az emberek akkor is visítva és ugrálva imádják őket.

„Az ilyesfajta zenére van kereslet. Egy árva penny-t sem fektettünk ebbe, csak forgattunk egy videót, és rögtön megismerték a nevünket Európában.” – mondták el a kezdetekről. És ha már a videóknál tartunk, több mint 300 milliós Youtube-megtekintéssel a hátuk mögött bátran állíthatjuk, hogy a csapat tud valamit, ha vizualitásról van szó. A már 50 millió megtekintés felett járó Bick Dick című klipjüket például a Berlin Music Video Awards-on is díjazták.

Az igazi őrületes rajongást azonban tavaly októberben megjelent Skibidi című videójuk hozta meg, amiben a Gangnam Style óta nem látott mókás tánccal verték ki a biztosítékot. Azonnal Oroszország legnépszerűbb meme-jévé váltak – TV sztárok, bloggerek, celebek próbálják lemásolni az utánozhatatlan mozdulatsorokat. Gyere el és próbáld meg te is – tavaszi (24 óra alatt!) teltházas budapesti koncertjük után egy jóval nagyobb helyet, méghozzá a Budapest Parkot célozzák meg július 18-án!

Little Big @ Budapest Park jegyelővétel >>> (02.08-tól)

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük