Egyéb

24 perces kisfilmmel jelentkezik a THe pUnch

2019.04.24.

author:

24 perces kisfilmmel jelentkezik a THe pUnch

Nem sűrűn készül zenére kisfilm, inkább fordítva szokott ez lenni, itthon pedig különösen. Most mégis így történt: a Crystal Mountain című 24 perces kompozíciót a hazai klubéletből jól ismert THe pUnch írta, melyet a Majdnem Híres Rocksuli szervezésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói filmmé formáltak.  Az eredmény április 25-én este már megtekinthető a (Brody) Studiosban, majd az online felületeken is.

Tavaly indult a 10 éve zeneipari képzéssel foglalkozó Majdnem Híres Rocksuli és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködése, a videoklip alkotóműhely, aminek lényege, hogy az egyetem festő tanszék diákjai önmagában is megálló mozgóképes alkotásokat hozzanak létre magyar popzenekarok dalaihoz. Az első alkotás már elkészült, a Hangember Viharból csönd lett című számára Kicsiny Martha készített vizuált, animált videoklipet.

– Milyen mélyen szeretnél megismerni valakit? Előfordult már, hogy eljutottál valaki lelkében a legvégső, legmeghatározóbb motivációjáig?  A Crystal Mountain egy bonyolult lélek egymásnak ellentmondó, mégis egységes egészt alkotó rétegein keresztül történő utazás, melynek vége annak a magjában meghúzódó csalfa, még derengő, de már töredező emlék halványuló imádata – mondja a kompozícióról Jim, a zenekar énekes-basszusgitárosa.

A deep-psych-art-hypnogroove-ban utazó zenekar medley-jéhez készült videó Czene Márta dla hallgató rendezésével, Révész László László az MKE egyetemi docense témavezetésével és osztályának hallgatóival, Somhegyi Enikővel és Horváth Marcell Márkkal közösen készült.

A videó a szöveggel és zenével laza asszociációs kapcsolatban lévő képekből áll össze. Inkább hangulatokat, arcokat és fényeket látunk, mint eseményeket, melyek összességükben mégis történetszerű hatást keltenek. A képek és folyamatok terének és idejének bizonytalansága, a gyorsaság és lassúság folyamatos dinamikája éppúgy reflektál a Crystal Mountain témájára, mint az időtartamában is rendhagyó formájára.

 

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük