“Nem találtuk fel a kereket, olyan dolgokat csinálunk, ami a legtöbb embernek eszébe jut” – Így formálja át a Budapest Bike Maffia a társadalmi felelősségvállalást
A gasztronómiáról sokunknak ma már a kézműves alapanyagok, a látványos közösségi médiás posztok és az elitkultúra jut eszébe. A csúcsgasztro és a fine dining világán túl azonban az étel elsősorban az alapvető emberi gondoskodás, a figyelem és a kapcsolódás legősibb eszköze.
De hogyan emelhetjük vissza a táplálkozási kultúrát és egymás ellátását a mindennapjainkba?
Kulturális interjúsorozatunkban az underground zene és a színház után most a hazai civil szféra és a gasztronómia kérdéseit feszegettük, ahol a szerepek határai folyamatosan elmosódnak: egyetlen szervezet lehet ételmentő, oktatási projekt, filmkészítő és egy közösségi farm üzemeltetője is. Havasi Zoltán alapítóval beszélgetünk a Budapest Bike Maffia indulásáról, a gasztrokultúra társadalmi megítéléséről, a Péter Konyhája projektről és a Móricz Zsigmond körtéri új központ terveiről.
Amikor 2011-ben elindult Budapest Bike Maffia azzal a céllal, hogy bringával ételt osszatok hajléktalanoknak, valószínűleg nem egy stratégiailag megtervezett szervezetben gondolkodtatok. Mégis, elég hamar egyértelművé vált, hogy a Bike Maffia nemcsak ételt oszt, hanem egy teljesen új kultúrát és nyelvezetet hoz be a hazai civil szférába.
Visszatekintve: mi volt az a konkrét pillanat vagy felismerés, amikor megértetted, hogy ez már régen nem csak a bringázásról meg a szendvicsekről szól, hanem egy sokkal nagyobb társadalmi és kulturális küldetésről?
2013-2014 környékén volt az első olyan vállalásunk, aminek az volt a neve, hogy Bike and Night, ahol DJ-ket hívtunk el az Ankertbe különböző szegmensekből. Az ilyen alkalmak során főztünk is, a kaját kivittük az utcára, aztán visszamentünk bulizni, ez volt a lényege. A koncepció során az volt a fejemben, hogy a diákokat és a fiatalokat ott kell elérni, ahol jól érzik magukat. Nem a suliba kell bevinni a sztorit, hanem ki kell rakni olyan helyekre, ahol ők lazulnak. Azóta persze az iskolákban is bent vagyunk, de ez egy másik történet.
A megszokott jótékonysági megközelítések helyett a BBM mindig is egy lazább, közösségibb, modernebb nyelvezetet használt. Mit gondolsz, mi a titka annak, hogy a társadalmi felelősségvállalás nálatok nem „kötelező feladat”, hanem vonzó életérzés lett?
Vállaltan az első pillanattól ez volt a célunk. Én a jótékonyság szót sem szeretem, mert szerintem az, amit mi és több más szervezet is csinál, alap dolog, vagyis annak kellene lennie. A kommunikációban is kerüljük a pátoszt és a nagyon erős „one-man show”-t. Kerüljük a jó-emberkedést, mert ez nem erről szól.
Ha a ma rákeresünk a gasztronómiára a neten, leginkább fine dining éttermeket és csúcsgasztronómiát látunk – vagyis a gasztrokultúrára hajlamosak vagyunk nehezen hozzáférhető elitkultúraként tekinteni. Ráadásul a közösségi médiában pörög a látvány-gasztronómia, pedig a társadalom jelentős része számára még az egészséges, minőségi étel sem magától értetődő.
Ha jól értem a Bike Maffia szemlélete az, hogy a gasztronómiát vissza kell emelnünk a kulturális közjavak közé. Szerinted hol siklott félre a hazai gondolkodás abban, ahogyan az ételhez, a táplálkozási kultúrához és egymás ellátásához viszonyulunk?
Az, hogy nem táplálkozunk egészségesen, már a 60-as, 70-es, 80-as években megjelent, a rántott húsok, rántott gombák és úgy általában a rántott ételek időszakában. Irányváltás a blog-korszakban jelent meg, amikor elindultak a gasztrobloggerek, ez pedig később a közösségi médiára helyeződött át. Összességében a magyar ember nem táplálkozik egészségesen, viszont van egy haladás a tudatosság irányába. A Bike Maffiánál alapvetés, hogy az ételeink tele legyenek zöldséggel, legyen benne hús – vega hajléktalannal eddig csak egyszer találkoztam – és elegendő kalória is.
Szerintem az étel úgy tud alapjog lenni, hogy azt nem dobjuk ki. Ez a gondolat ugyan része a hazai mentalitásnak, ennek ellenére mégis kidobják az emberek. Mi úgy küzdünk ellene, hogy megmutatjuk, hogyan lehet adni másoknak. Be lehet ebbe szállni akár velünk közösen is, így meg tudjuk mutatni, hogyan lépj oda például egy idegenhez. A sok-sok projekt mellett kilencedik éve csinálunk ételmentést is. Ha valakit érdekel bővebben, akkor keresse meg az ételmentés oldalunkat, ahol kiválaszthatja, hogy felajánló, futár, vagy felajánlott szeretne-e lenni. Az utóbbi általában azokat az intézményeket jelenti, ahová el lehet vinni a megmaradt ételeket. Fontos, hogy ilyenkor nem az otthoni kajáról beszélek, tehát, ha megmaradt egy fél túrós táska, nyilván nem adjuk oda senkinek, mert olyat adunk egyébként másnak is, amit mi is megennénk. Ételmentéskor azokra az esetekre gondolok, amikor nagyobb rendezvények, esküvők, konferenciák előre gondolkodnak és kiválasztják azt, hogy hova tudják felajánlani a megmaradt ételeket, ha felhívnak, és elintézik. Ezek az esetek éves szinten több tízezres tételben tudnak ételt vinni olyan helyekre, ahová egyébként egyáltalán, vagy épp nagyon kevés jutna.

Nagyon sokféle kezdeményezésetek van, csak hogy párat említsek: Vitamin Kommandó, a Plusz 1 szendvics vagy a Nekünk a Balaton. Milyen tapasztalatok és edukációs eredmények születtek ezekből az elmúlt években?
A Plusz 1 Szendviccsel viszonylag sok edukációs tapasztalatot szereztünk. Sok diák, összesen körülbelül hatvan suli vesz részt a projektben. Nagyon fontos része a kezdeményezésnek az, hogy a szülő és a gyerek között kialakul egyfajta kommunikáció arról, hogy miért csinálnak egy darab szendviccsel többet, mi a szegénység stb. Szerencsére bírják és szeretik, én látom azt, hogy évről évre népszerűbb ez a program.
Később a cégek is hívtak, hogy már szinte diszkrimináció, hogy ők nem lehetnek a program részei, csak a gyerekek és a diákok, szóval ők is átvették ezt a projektet. Nem találtuk fel a kereket, szendvicset készítünk közösen,olyan dolgokat csinálunk amit nagyon sok ember eszébe jut, ennyi a nagy tudomány. Most azon dolgozunk gőzerővel, hogy sokkal jobban megmutassuk azt, hogy kihez és milyen hálózatokon keresztül jut el az étel, és fontos hogy egészben lássuk mi történik. Dolgoztunk együtt egy nemzetközi csoporttal is, akik mérést végeztek arról, hogy a Bike Maffia milyen hatást ér el az élelmezés terén, a hajléktalan- és az általános ellátásban egyaránt. Az eredmények azt mutatták, hogy nagyon jelentős, százezres tétellel járulunk hozzá a rendszerhez. Ez a szám még erősebb abból a szempontból, hogy ezt nagyon nagy közösségi aktivitással értük el. Nemcsak az önkénteseink és a projektek járultak ehhez hozzá, hanem azok is, akik nem is jöttek el hozzánk egyszer sem.
2024-ben indult a Budapest Bike Maffia Farm, ami egy közösségi és kulturális térként is funkcionál. Hogyan született meg a Budapest Bike Farm koncepciója, és hogyan illeszkedik be a missziótokba?
2015-2026 környéken volt egy projektünk, ami a Seeds for Hope néven futott. Ez arról szólt, hogy a hajléktalanszállók melletti részt zöldítettük, magaságyásokat építettük és a szállókon élők ott termeszthettek. Ez a projekt nagyon sok szempontból fontos, egyrészt terápiás hatással bír, másrészt célt ad, harmadrészt a megtermett zöldség élelemmel is szolgál. Végül ezen a néven megszűnt a projekt, mert olyan erőforrásokat és mindennapi kontrollt kívánt volna, amit nem várhattunk el a szociális munkásoktól az irgalmatlan leterheltségük mellett. Volt olyan lakó, aki aztán képes volt egymaga vinni az egészet és olyan szociális munkás is, aki nagyon szerette ezt csinálni, de nagy projekt szinten azt éreztük, hogy mi kevesek vagyunk ehhez.
Ebből jött 2022-ben az ötlet, hogy akkor legyen egy saját farmunk, ahol mi termeljük meg a zöldséget és azt juttatjuk el a rászorulóknak. Szerettük volna, hogy legyen egy olyan helyünk, ahol lehet kertterápiát végezni, ahol tudunk főzni, ahol össze tudunk jönni, ahol lehet csapatépítőt szervezni cégeknek, kulturális programokat tartani. Így lett most egy 2500 négyzetméteres, zártkerti övezetes újbudai farmunk. Azóta van már ott kis színpadunk, van egy kis sufniból kialakított büfénk, tehát minden, ami ahhoz kell, hogy az ember kijöjjön és jól érezze magát.
A Farmhoz kapcsolódik egy nagyon erős, Péter Konyhája néven futó sztori is. A Szállóige 2 című filmet csináltuk, ami arról szól, hogy tíz emberhez leszáll egy űrhajó és a benne lévő lény elkezd hajléktalan emberekkel beszélgetni. A film azért készült, hogy érzékenyítsünk, mert szinte nem mondanád meg a szereplőkről, hogy hajléktalanok, vagy ha igen, akkor is olyan gondolatokat adtak át, amiken éreztük, hogy nagyon erősek. A filmben szerepelt kilenc nagyon kedves karakter, meg Péterünk, aki szintén az, és gyönyörű gondolatai voltak, ezeket pedig olyan különleges orgánummal mondta, hogy mindannyian elképedtünk. Már a vágásnál éreztük, hogy ez egy komoly sztori lesz és mikor feltöltöttük a short videót a netre, akkor láttuk, hogy Péter jelenetét imádják az emberek. Tudtuk, hogy egy hangoskönyvet kell vele csinálnunk. Először Lackfi Jánost kerestük meg, hogy odaadja-e a műveit, azonnal igent mondott, majd Azurák Csabát hívtuk stúdió miatt és mindenki ingyen adott mindent, ingyen dolgoztunk mi is. A bevételből pedig Péter életét segítettük. Ő korábban szakácsként dolgozott, ezért egyből láttuk, hogy neki mi lesz a szerepe ebben. Így született meg a Péter Konyhája, amiben Mautner Zsófitól, Lackfi Jánoson, Cserna-Szabó Andráson át, Havas Dóráig, de nem akarok neveket kihagyni, rengetegen eljöttek és egy hajléktalan emberrel közösen főztek. Az elkészült ételeket pedig meg lehetett kóstolni a Farmon. Ebből később készült egy szakácskönyv is. A Péter Konyhája különleges sztori, mert a reintegrációhoz való foglalkoztatottság és a közös célok keresése nagyon kevés hajléktalan emberrel történik meg. Nehéz téma ez, mert nem olyan egyszerű, hogy ha pénz van, akkor van lakhatás azonnal, hanem rengeteg időnek kell eltelnie, lépésről lépésre kell haladni szakember bevonásával.

Számodra mi a legnagyobb tanulság ezekből a történetekből?
Az, hogy van akin lehet, és van akin nem lehet segíteni. A Bike Maffia elindításánál az egyik triggerpont az volt, hogy az egyik családtagomnak végig kellett néznem az életét,aki hajléktalan létben élt. Rajta sajnos nem tudtam segíteni, bármennyire próbálkoztunk, semmi nem működött. Aztán vannak emberek, akiken meg lehet. A másik ok ami bennem volt induláskor, azok az előítéletetek, amik folyamatosan leegyszerűsítve irányítanak minket. Megértem, hogy mikor egy hajléktalan emberre gondolunk, az ugrik be először, hogy koszos, büdös, szakállas és fekszik az utcán. Ez az első gondolat, de utána nézzük meg nyolcvanöt szemszögből a dolgot, és teljesen más képet fogunk kapni. Ezért is csináltuk a Szállóigét. Ma pedig forró téma és nagy probléma az, hogy nincsen kitisztázva a palackozó-drogos-hajléktalan háromszög, mert az emberek fejében ezek a szerepek összemosódnak. Ha ez a helyzet így marad,a társadalom zömének a fejében, az egyre nagyobb problémákat okozhat a jövőben.
Hogyan lehet egy ennyire sokrétű kezdeményezést gazdaságilag és szervezetileg is fenntarthatóan működtetni?
Meg kell találni a jó embereket hozzá, ez egyértelmű. Kell egy szellemiség is. Amikor civil kezdeményezésre adja a fejét az ember, akkor nem arra gondol, hogy nyugdíja és kiszámítható munkahelye lesz. Ez nem erről szól. Viszont ha van egy vezetés, és olyan emberek jönnek be, akik jól megtalálják egymással a közös hangot, egy az irány, az sokat adhat. Emberileg, meg társaságilag szerintem az a legfontosabb, hogy hogyan tudunk kapcsolódni egymással. Elképesztően tehetséges és hatékony embereink vannak.
Gazdaságilag ez egy lassú folyamat, viszont annál akkurátusabb. Először 2015-ben fordult meg a fejemben, hogy csapatot kell építeni, amibe meghívtam cégeket is. Erre addig nem nagyon volt példa a civil piacon. Akkor jött be a CSR, a vállalati társadalmi felelősségvállalás, és ennek köszönhetően mi is tudatosabban építkeztünk. Most már ott tartunk, hogy képzett trénerekkel dolgozunk, és a zöld edukációtól a szociális programjainkig vezetjük végig az embereket. Ezt nagyon szeretik a cégek, mi ott tartunk most, hogy kevéssé van szükségünk toborzásra, mert maguktól jelentkeznek hozzánk. Emellett rendkívül fontosak az egyéni adományozók és az adó 1%-os felajánlások is. Ezenkívül mi is próbálkozunk sok mindennel, például fenntartható vendéglátással, új helyek nyitásával, meg persze pályázatokkal is.
Mit tanulhat itt egy városi ember vagy egy céges csapat?
A Farmon egyrészt vannak gasztro programok, ahol sokat lehet tanulni a zöld fenntarthatóságról, a balkonkertészetről,vagy a különböző házi praktikákról. A Farm előnye, hogy elmész egy olyan helyre, ahol ki tudsz kapcsolódni és az embereknek úgy tűnhet, mintha megállt volna az idő. Olyan hangulata van, mintha gyerekként a nagymamánk kertjében lennénk, a nyárikonyhával és az egész környezettel együtt.

Amikor valaki eljön a Bike Farm egyik rendezvényére, a támogatás mellett egy jó élményért is érkezik. Hol kezdődik nálatok a jó vendégélmény?
Számunkra alapvető, hogy értéket teremtsünk. A Farm mögött történet van, például Péteré, a Bike Maffiáé, és ezek túlmutatnak az ételeken. Mi ezeket a történeteket tudjuk adni és ez nem azt jelenti, hogy ezért szeretni kell a helyet, hanem ha ezt rokonszenvesnek érzed, akkor gyere el, lepd meg például Pétert azzal, hogy megeszed a főztjét és megdicséred azt, ha ízlett, ő ebből töltekezik. A lényeg, hogy nincs pátosz, nincs megjátszás, hanem egyszerűen tök jó az egész. Olyan normális. Ez a mi vendégélményünk.
Mi a következő nagy lépés a Bike Maffia életében?
Most a nagy lépés az lesz, hogy elköltözünk a IX. kerületben működő kávézónkból, mert nyertünk egy helyet a Móricz Zsigmond körtéren, ahová a Bike Maffia központját szeretnénk felhúzni. Ide zöld edukációs, szociális és kulturális programokat és olyan workshopokat szeretnénk szervezni, ahol az összes megszerzett tudásunkat átadhatjuk. Tervezünk olyan eseményeket is, ahol például időseket és fiatalokat engedünk össze. Az idősek praktikákat, vagy akár kártyajátékokat taníthatnak, a fiatalok pedig megmutathatják, hogy hogyan használják az AI-t és az egyéb digitális eszközöket. Januárban tervezünk nyitni és szeretnénk, ha ez egy nagyon aktív közösségi tér és rendezvényhelyszín lenne. Amennyiben pedig lesznek belépős programok, akkor nekem eszem ágában nem lenne megválni a Tixától.
Tudom, hogy nem vagytok kevesen, és ennek ellenére olajozottan működik minden. Érzek hasonlóságot is a Bike Maffiával, hogy miközben nagyra nő, megmarad az a szellemiség, hogy továbbra is figyelünk a másikra.
Mit üzennél azoknak akik partnerként, vagy bármilyen más módon csatlakoznának hozzátok?
Lázadjatok és gyertek hozzánk!:)
Ha cégekről beszélünk, akkor jöhetnek csapatépítőre, ha pedig valaki önkénteskedni szeretne, akkor van egy “kapudrogunk”, a Vitamin Kommandó. Ilyenkor jöhetsz szendvicset készíteni és megismerheted az ottaniakat is. De akkor is kereshetsz minket, ha van olyan ötleted, amit szeretnél megvalósítani. Mindig is arra törekedtünk, hogy legyen meg a partnerség és a közös gondolkodás. Az egésznek a sava-borsa pont ez és az, hogy húzzuk egymást. Bikemafia.com az oldal, meg lehet nézni, nagyon csinos. Meg Facebook, meg Insta, meg TikTok, tehát mindenhol írjátok be, hogy Bike Maffia és talán minket ad ki a kereső. 🙂



