A nyáron Juanes is megtáncoltatja a Budapest Parkot!
A Juan Esteban Aristizábal Vásquez néven anyakönyvezett spanyolajkú dalszerző-énekest 2004-ben egycsapásra ismerte meg az egész világ Tengo La Camisa Negra című gigaslágerével. Pedig sokkal régebbre nyúlik vissza a számtalan nemzetközi díjat is bezsebelő Juanes története, aki most először, július 22-én ad koncertet hazánkban a Budapest Parkban.
Juanes mindössze kétéves (!) volt, mikor elkezdett zongorát tanulni, hétévesen a családja pedig már gitározni is tanította. Még mindig nagyon fiatalon, 17 évesen megalapította első komoly, Ekhymosis nevű, erősen a Metallica-inspirálta rockzenekarát. Csak hosszú évekkel később, egészen pontosan 2000-ben jelentette meg első szólólemezét Fíjate Bien címmel, amivel aztán rögtön három Latin Grammy-díjat is bezsebelt, illetve hazájában hosszú hetekig vezette az eladási listákat. Második lemeze azonban már az országhatáron túl nyúló sikereket is hozott, illetve hihetetlenül sok ideig, összesen 92 hétig szerepelt a Billboard latin albumlistájának első 10 helyezettje közt. A lemezen egyébként közreműködött Nelly Furtado is.
Juanes ráadásul nem csak zenéjéről, hanem fáradhatatlan humanitárius munkájáról is ismert – harmadik nagylemezéről nevezte el alapítványát, amely elsősorban a Kolumbiában hatalmas problémát és károkat okozó, emberéleteket követelő taposóaknákra hívja fel a figyelmet, de szervezett már segélykoncertet a hátrányos helyzetű gyermekekért is. Munkájáért számos kitüntetésben részesült, többek közt a legnagyobb francia kulturális elismerésben is. Juanes tehát népszerűségét fáradhatatlanul a jóra használja, miközben sorra ontja magából a slágereket. Legutóbb 2017-ben jelentkezett – nem meglepő módon többszörös Latin Grammy-díjas – lemezzel. A kolumbiai világsztár első magyarországi koncertje tehát minden kétséget kizáróan a nyár legforróbb estéjét varázsolja július 22-én a Budapest Parkba!