Zenekar hírek

A Rossz versek színésznője szerepel a Fiúk új klipjében

2020.05.18.

author:

A Rossz versek színésznője szerepel a Fiúk új klipjében

A Vártam rád videójában Nagy Katica, a négy magyar filmdíjas és többszörös fesztiválgyőztes Rossz versek színésznője szerepel. Az új dal a Fiúk júniusban érkező Mivanveletek című EP-jének felvezetője.

A Fiúk stílusát a közép-kelet-európai keserűség és az amerikai feeling good ötvözése határozza meg R’n’B és indiepop elemek összemosásával és ez a kettőség remekül megmutatkozik a most megjelent új dalukban is: „A Vártam rád szövege egy olyan nő szemszögéből van ábrázolva, aki várja haza a párját, de ő nem érkezik meg.  Zeneileg eddig az egyik legaprólékosabban meghangszerelt dalunknak gondoljuk. Sokáig dolgoztunk azon, hogy az alapvetően szomorúbb hangulatú szöveget alá tudjuk támasztani egy olyan atmoszférával, amellyel összképileg egy könnyen befogadható, de mégis sablonmentes dal lesz a végeredmény” – meséli Bíró Bence, a zenekar énekese.

A videóklipet a Fiúk Honti Gergellyel a klip rendezőjével, (ő fényképezte és vágta is a klipet) közösen álmodták meg pár sör mellett. „Szükségünk volt egy női főszereplőre, ezért megkerestük a Rossz versekből ismert Nagy Katica színésznőt, aki örömmel elvállalta a szerepet és tökéletesen hozta azt a karaktert, amit elképzeltünk” – teszi hozzá Bence.

A Fiúk 2018-ban alakult Budapesten, de többek között játszottak már a VOLT Fesztiválon, az Akvárium Nagyhallban a Follow The Flow előtt és az A38 Hajón a Bagossy Brothers Company vendégeként. A zenekar idén bekerült az NKA Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé is, júniusban pedig érkezik első kislemezük a Mivanveletek.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük