Koncert ajánló

A The Grenma melegít majd a Sum 41 előtt!

2019.06.06.

author:

A The Grenma melegít majd a Sum 41 előtt!

Már nincs egy hét, és szinte napra pontosan két évvel az előző budapesti érkezésük után  visszatér Magyarországra a Sum 41! A minden eddiginél nagyobb formában lévő  zenekar a Budapest Park színpadára fut majd be, és borítékolhatóan a szezon, de talán az év év punk-rock buliját keni majd fel a rajongók dobhártyájára!  Az stílusban passzos hazai támogatást pedig a The Grenma adja majd az estéhez.

Annak, aki a 2000-es évek elején sokat nézett zenei tévécsatornákat, biztosan nem kell bemutatni minden idők egyik legsikeresebb pop punk zenekarát, a Sum 41-t. A srácok egészen korán belekóstoltak, milyen érzés sztárnak lenni – 2001-es debütlemezük, az All Killer No Filler című rögtön platina minősítést ért el Amerikában, Kanadában, sőt, az Egyesült Királyságban is, a Billboard listáján pedig egészen a 13. helyig jutott. Ezen a lemezen egyébként olyan „örökzöld” slágerek szerepeltek (In Too Deep, Motivation), amik a mai napig jó eséllyel kerülnek elő egy Youtube-diszkós házibulin.

Akkoriban a kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel, utólag azonban a zenekar egyik legfontosabb anyagának tartják. Az egy évvel későbbi Does This Look Infected? viszont már a szakmát is meggyőzte – a srácok itt már kezdtek eltávolodni a pop irányából ez sokkal súlyosabb, sötétebb hangzás felé, amit sokan horror punkként aposztrofáltak. Slágerek azért itt is akadtak bőven, elég, ha olyan címeket említünk, mint a Hell Song vagy a Still Waiting. Innen pedig nem volt megállás, 2011-ig bezárólag további három, sikert sikerre halmozó lemezzel jelentkeztek, jelölték őket hét Juno-díjra illetve 2012-ben még Grammy-jelölést is kaptak. Mindeközben fáradhatatlanul járták a világot, turnéztak szinte mindenhol, és úgy tűnt, a bulivonaton nincsen fék – egészen 2013-ig, amikor is a frontember, Whibley életük leghosszabb turnéja utána besokallt. Fizikailag és lelkileg is kimerítette a sok évnyi rock and roll, rehabilitációja pedig több mint egy évig tartott. A kiutat aztán mégis csak a zenélés jelentette neki, és így emlékszik vissza erre a nehéz időszakra:

„Hónapokig szinte járni sem tudtam, és mindent újra kellett tanulnom – például gitározni is. Nagyon nehéz időszaka volt ez az életemnek, de mindeközben ha nem lett volna egy lemez, amin dolgozhatok, sokkal lassabban vagy talán egyáltalán nem gyógyultam volna meg.’

Ennek eredményeképp jelent meg első független kiadós lemezük, a 2016-os 13 Voices, aminek egyébként maga Whibley volt a producere is. A Tim Burton és Quentin Taratino inspirálta anyag további érdekessége, hogy majdnem tíz év kihagyás után újra Dave Baksh gitározott rajta.

A koncerten pedig nyugodtan számolhatunk arra, hogy a kanadai srácok ezúttal is a falhoz vágják agyunkat, amiben tehát a The Grenma lesz majd a cinkosuk!

Sum 41 @ Budapest Park jegyek >>>

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.