Rossz ómen: Amerikában megindultak a nagyrendezvény-csődök
Nem állunk jól optimista jóslatokkal a rendezvényiparban, és úgy néz ki, hogy az egyik legfájóbb előrejelzés, a az eleddig stabilan működő cégek csődje is elkezdett valósággá válni. E fronton hozott a 2020-as október szomorú híreket, ugyanis csődöt jelentett a felsőligás eseményeket jegyző, amerikai Hypervibe Inc is, amely Wisconsin állam legjelentősebb country és metal rendezvényeit szállította az elmúlt években, évtizedekben.
A három évtizedes múlttal rendelkező, családi vállalkozásban működő cég hétfőn jelentette be, hogy sajnos egyetlen utat láttak arra, hogy a két fő rendezvényük – a Rock USA és a Country USA – idei jegyvásárlóit kárpótolni tudják, ha csődöt jelentenek, így a felszámolási eljárás menete miatt az ő kártérítésük kap majd prioritást.
A Rock USA egyébként 9, a Country USA pedig már 25 éve szállította az A-listás fellépőket a közönségnek, és nem csak az államban, de országos is szinten a jelentős események közé tartoztak. Épp ezért is hagy különösen rossz szájízt a hír, mert itt már komoly múlttal, tapasztalattal rendelkező, egy 2008-as válságot is túlélt gárdáról van szó, ez sajnos egyben indikátor is, hogy a komoly rendezvényipari szereplőket is elkezdte ritkítani a világjárvány.
A gazdasági szakemberek már nyár óta jelzik, hogy erősen ketyeg a várható csődhullám visszaszámlálója, az pedig nem meglepő, hogy a rendezvények világába hasít bele az egyik legmélyebben ez trend. A brit előjelzések szerint például a hazai rendezvényszervező cégek több mint fele földbe fog állni 2021 tavaszára a jelen állás szerint, de legalább ilyen borús a helyzet egész Európában és persze Magyarországon is.
Nyilván nem arról van szó, hogy az érintett vállalkozások ne tudnák, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a szórakozás. Nem is akarják szembeállítani a bulizást mondjuk az egészségüggyel, de a kikapcsolódás és a kulturális töltekezés a jólétünk egyik karakteres záloga, rengeteg oldalról hat ránk a hétköznapokban is, a szakmában dolgozóknak pedig egyenesen a mindennapi kenyere. Ha ezt nem tudjuk valahogy megtartani, akkor jóval többet fogunk veszíteni 2021-ben, mint pár zenétől és élménytől hangos estét.
A Rock USA idei kiadására egyébként olyan, rock és metal fronton világszerte is komolynak számító fellépők sorakoztak volna fel mint a Slipknot, Rob Zombie, a Limp Bizkit, a Papa Roach, Ice Cube, a Halestorm, az Anthrax, a Hellyeah vagy a Steel Panther. A Country USA pedig olyan, a stílusban igen izmosnak számító neveket kapott volna elő a 25. születésnapjára mint Toby Keith, a Little Big Town, Chris Lane, Bett Young, Thomas Rett vagy Cole Swindell.
Fotó: Rock USA Festival
Szerző: Csillik Péter
Fesztiválok Városa / Élményem.hu / Tixa Blog