Zenekar hírek

Az őrület és józan emberi tudat párharcát mutatja be a Góbé új klipje

2021.11.29.

author:

Az őrület és józan emberi tudat párharcát mutatja be a Góbé új klipje

A Korcs drámai klipjében az ember elméjében lakozó állatiasság és az emberi értelem küzdelme jelenik meg. A most megjelent új dal a Góbé februárban megjelenő új albumának már a negyedik bemutatott dala. A lemezbemutató koncert február 11-én lesz, az Akvárium Klubban.

A csavaros népi popzenében utazó Góbé az utóbbi évben sorra jelentette meg friss dalait, februárban pedig új nagylemezzel is jelentkezik. Ám addig sem maradunk ízelítő nélkül, itt a csapat legújabb dala, a somogyi nótából inspirálódott Korcs. A dal a Borozóshoz hasonlóan a somogyfajszi Mediawave táborban kezdett formát ölteni, míg a szám alapötlete már a karantén alatt megszületett Rigó Marci, a zenekar hegedűsének a fejében.

„A szöveget Matyi (Egervári Mátyás – cimbalom) és VÁron (Várai Áron – ének) írta, illetve ollózta össze különböző népdalokból, amikből kiindulva született egy klipötletem, ami bár nagyon jónak tűnt, de valahogy mégsem akart összeállni. Egy vázlatot azért sikerült kitalálnunk, amivel felhívtuk Tímár Matyit, a klip készítőjét, hogy átbeszéljük a részleteket.” – meséli a klip kapcsán Marci. – „A telefonbeszélgetés közben hirtelen beugrott egy teljesen másik ötlet, ami szinte azonnal egy forgatókönyvvázlattá állt össze a fejemben értelmet adva egy csomó mindennek. Nagyon tetszett benne az, hogy reflektál a nótában történtekre, a stilizált szöveg a klippel pluszban kapott egy új perspektívát, ami a bennünk szunnyadó téboly és a józan értelem párharcát hívatott megmutatni, illetve azt, hogy sokszor az őrület csalhatatlan jeleit az ember akkor ismeri fel magán, amikor már túl késő. Konkrét szerepet kapott a videóban a kolomp, a középen megszólaló korcsos dallam pedig ezért válik a klipben is unikálissá, mert azt VÁron eredetileg is eltáncolja a színpadon, amit CZÁron (Czupi Áron -dob) a dobtémáival követ.”

Az említett táncot és a Góbét február 11-én élőben is láthatjuk, a zenekar lemezbemutató koncertjén az Akvárium Klubban.


Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.