Zenekar hírek

Daft Punktól Radics Béláig – feldolgozáslemez a Kerekes Bandtől

2019.10.17.

author:

Daft Punktól Radics Béláig – feldolgozáslemez a Kerekes Bandtől

Az utóbbi évtizedben a Kerekes Band több, mint harminc feldolgozást készített, ezek közül tizenkét szám került fel legújabb, ReWind című lemezükre, amelyen Faithlesstől Radics Béláig, Foo Fighterstől a Beatricéig, Daft Punkon át az AC/DC-ig találhatóak dalok. Az albumot magyar vendégművészekkel – Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Ferenczi György, Waszlavik Gazember László és Baricz Gergely – rögzítették. A ReWind néhány hónapig kizárólag limitált példányszámú bakelitlemezen volt elérhető, mostantól azonban már minden online platformon is hallgatható.

A feldolgozásalbumon tizenkét dal található, köztük a Prodigy Voodoo People vagy éppen a The Beatles Because című száma, természetesen „ethno funk”-osítva. A zenekar nagyjából úgy kezdett neki a munkának, ahogy egy DJ készít egy remixet: kiválasztottak egy nekik tetsző témát, és azt körüljárták, ám a Kerekes Bandre jellemző hangzásvilággal. Leginkább azonban az számított, hogy mi tud érdekesen megszólalni ezeken a hangszereken. A Foo Fighterstől a The Pretender például teljesen akusztikusan – furulya, koboz, brácsa, gardon és ének – lett felvéve, a Daft Punk szám pedig egy dudaszintetizátorhoz kötött vokóderen megy keresztül, igazi kísérleti zene.

Több számot magyar vendégművészekkel rögzítettek. „Két dal adott volt. A Beatricétől az Én is egy kicsit című számot, még 2011-ben az MTV Icon című műsorral készítettük el, és nagyon megszerettük. A szövege annyira erős, hogy bármelyik korban aktuális. Nem volt kérdés, hogy ezt Ferónak kell énekelnie, különösen, miután megtudtuk, hogy mennyire szerette ezt az átdolgozást. A Zöld Csillag pedig egyértelműen Deák Billhez köthető, az ő énekével lett hiteles. Ferenczi Gyuri régi barátunk, ami valahol a kölcsönös Jimi Hendrix iránti – és egymás iránti – rajongásból fakad. 10 éve játsszuk koncerteken a Voodoo Childot, de Gyuri énekével és szájharmonika játékával egy új ízt kapott. Baricz Gergővel pedig egy A38 Akusztik felvétel hozott össze minket. Azóta is sokat koncertezünk együtt. Nagyon gyorsan a csapat része lett. Ő egy AC/DC és egy Foo Fighters feldolgozásban énekel” – meséli Fehér Viktor, a zenekar dobosa.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük