Egyéb

Eltűnt idő címmel megjelent az Esti Kornél ötödik nagylemeze!

2018.11.08.

author:

Eltűnt idő címmel megjelent az Esti Kornél ötödik nagylemeze!

Tripla koncerttel mutatja be új albumát az Esti Kornél november 16-17-18-án az A38 Hajón. Az új lemez összes dala és a régi nagy kedvencek is elhangzanak majd a lemezbemutatókon – a mai naptól pedig már mindenki kezdhet bemelegíteni a jövő hétvégi koncertekre a zenekar legújabb nagylemezével.

Egy februári premier és két frissen kihozott dal vezette fel a most megjelent vadiúj Esti Kornél lemezt. A 2016 tavaszán megjelent Éjszaka van album óta a zenekar megfordult már a Budapest Parkban, idén februárban teltház előtt játszottak az Akvárium NagyHall-ban, a legnagyobb nyári fesztiválok és vidéki klubok állandó fellépőjének számítanak, most pedig három egymást követő estén mutatják be lemezüket.

Az új lemezről így mesélt a zenekar: “Az Eltűnt idő az elmúlt – nagyon intenzív – egy év lenyomata. Sokat koncerteztünk, sok időt töltöttünk együtt, egy hullámhosszon voltunk, úgyhogy az alkotási folyamat is gördülékeny volt. A dalok – melynek legtöbb alapját Ágoston hozta – alapvetően viszik tovább az előző két album esti kornélos hangulatát, de most született pár olyan dal is, amihez hasonlót eddig nem csináltunk. Szeretjük feszegetni és mindig egy picit továbblépni az általunk megszabott kereteken. “

Az Eltűnt Idő dalait az alábbi képre kattintva fülelhetitek meg:

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük