Egyéb

Friss videoklippel jelentkezett az AWS!

2018.11.06.

author:

Friss videoklippel jelentkezett az AWS!

Az AWS nemrég debütált negyedik, „Fekete részem” címet viselő stúdióalbuma minden eddigi várakozást felülmúlt. Az Eurovíziót is megjárt zenekar a rendkívül sűrű fesztiválszezon alatt vette fel az új anyagot, és óriási érdeklődés kíséretében jelentették meg, és mutatták be a budapesti Barba Negra Music Clubban, ahová eddig példátlan módon több mint egy hónappal a koncert előtt minden jegy elkelt.

Az EDGE Records gondozásában megjelent Fekete részem 10 új dalt tartalmaz, melyek mellé felkerült még az Ossian tribute albumon is szereplő Éjféli lány feldolgozás, illetve a már világszerte jól ismert Viszlát nyár az eredeti és az akusztikus verzióban. A lemez felvételeit, keverését és maszterelését a Y Sound Studióban a zenekar gitárosa és producere, Brucker Bence végezte. A banda november legelején egy új videoklippel jelentkezett a „Lakatlan ember” című dalra:

Az Eurovízió és a Wacken Open Air adta lendületet töretlenül viszik tovább a srácok, hiszen a turnényitó gödöllői koncertre is minden jegy elkelt elővételben, emellett pedig a Fekete részem a MAHASZ albumlista 2. helyén nyitott, miközben többen is korszakalkotó darabnak nevezik a minden eddiginél sötétebb és feszültebb lemezt. A következő kiemelt koncert, egyben nagy mérföldkő a csapat életében a 2019. február 8-i bulijuk lesz, ahol Budapesten az Akvárium Klub NagyHalljában állnak majd színpadra, életükben először adva itt önálló koncertet.

A zenekar énekese, Siklósi Örs így foglalta össze az új anyag üzenetét: “Olyan elnyomott érzésekről, emlékekről és gondolatokról szól, amik mindannyiunkban benne vannak, de a hétköznapokban nem merünk, vagy nem tudunk beszélni róluk. Mi pedig pontosan ezekkel a “tabukkal” akartunk most foglalkozni.”

 

-AWS- 

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük