Koncert ajánló

Girlpower és új helyszín a Random Tripnél

2018.10.08.

author:

Girlpower és új helyszín a Random Tripnél

A hazai zenészek jó részét foglalkoztató improvizációs koncertsorozat már nem egyszer meglepte a rajongókat, ám tavaly óriásit gurított, amikor történetében először stúdióba vonult, és rögzítette a Zenehíd című albumon 50 közreműködő zenésszel azokat az ötletszikrákat, amik az eddigi fellépések során pattantak ki a színpadon állók fejéből.

A Delov Jávor (dob) és DJ Q-Cee (lemezjátszók) vezette projekt a nyár lezárásaként és az őszi klubszezon indításaként nemrég egy vadonatúj single-lel jelentkezett, ami ismét kiadásra került. A dal egyben egy új korszakot is indít a Random Tripnál: október 9-től az Instanban dübörög tovább a keddi improvizációs sorozat, méghozzá egy erős, gitáros koncerttel berúgva az október motorját.

Az igazi feelgood himnusz Benned a fény címmel olyan fantasztikus énekesnőkkel készült, akik már évek óta rendszeres vendégei az impró esteknek, és rendre elvarázsolják a közönséget tudásukkal és tehetségükkel. Egyiküket sem kell bemutatni, hiszen Jónás Veráról, Koszi Jankáról, Lábas Vikiről és Tóth Veráról van szó, akik már jóideje letették névjegyüket az itthoni zenei élet asztalára. A powerquartett pedig egy felemelő dalt rakott össze, ami egyfajta Random Trip himnuszként is remekül működik, hiszen a 2018-as nyári szezon felvételeiből készült hozzá videóklip, valódi aftermovie-ként bemutatva a legjobb és legmeghatóbb pillanatokat ebből a napsütéses évszakból.

Jónás Vera így mesélt a közös dal születéséről: “Nagyon szeretem ezeket a csajokat, mert nyitottak és teljes odaadással szeretnek énekelni. Nemcsak a dalon való munka volt izgalmas, az utána együtt töltött idő is nagyon értékes volt számomra. Hamar megnyíltunk egymásnak. Ebben (is) rejlik Jávor zsenialitása: pontosan érzi kiket kell összeereszteni.”

“Azért is szeretem a Random Tripet, mert nagyon színes közreműködések születhetnek általa. Régóta terveztem egy “girl power” dalt és most itt van! Remélem a Benned a fény meghallgatása után még jobban fognak ragyogni a hallgatók is.” – mesélte a dalról és a kollaborációról Koszi Janka. 

Lábas Vikire is üdítően hatott a sok női energia a stúdióban: “Nagy megtiszteltetés, hogy a Random Trip csapata rám is gondolt, mikor egy csajos dal megalkotásába kezdtek. Kemény Zsófival és Hujber Szabolcssal kiegészülve mi, lányok és Jávor közösen alkottuk meg a dal szövegét, ami számomra egy bátorító női mantraként hat. Általában férfiakkal dolgozom, ezért is volt jó élmény három nővel kicsit “összezárva” lenni, és a női létünket fejtegetni, megosztani egymással a tapasztalatainkat.”

Tóth Vera számára is nagy jelentőségű a szerzeményük: “A dal egy szeretetből született üzenet. Pozitív a téma, mindannyiunkról szól, arról, hogy amikor nem olyan jó a napod, akkor hallgasd meg ezt a dalt és rájössz, hogy az élet sokszor sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád és te is érsz annyit, mint a másik, hiába gondolod, hogy nem. A fény benned van, ragyogtasd bátran, mert ezzel másoknak is segítesz. Az összefogás viszi előre a nótát, amit ezekkel a csoda csajokkal hoztunk létre. Büszke vagyok rá!”

“A Petőfi Zenei Díjátadón hangzott el először élőben a dal, így kihasználtuk, hogy mind a négy énekesnő ott tudott lenni, hiszen esélytelen lett volna még egy ilyen alkalmat találni, annyira elfoglaltak. Így inkább egy vizuális visszatekintést rendeztünk az aznapi, illetve a nyáron született pesti helyszínek felvételeiből, amiben a lehető legtöbb zenészbarátunk feltűnik. Egyszerű, de őszinte kis videó, amit szerintem 30 év múlva is mosollyal az arcunkon fogunk tudni visszanézni.” – mesélte Jávor, a dal ötletgazdája a videóklip koncepciójáról.

Random Trip @ Instant jegyelővétel >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük