Koncert ajánló Zenekar hírek

Itt egy új Platon Karataev dal

2019.06.27.

author:

Itt egy új Platon Karataev dal

Szerencsére nem kellett sokat várni, máris megjelent a Platon Karataev legújabb dala, az Atoms, méghozzá egyből egy videóklippel! Az Atoms a zenekar októberben megjelenő második lemez címadó dala, és az áprilisban óriási sikert arató Ocean című szám után a második single a készülő lemezről. 

Az új dalról, illetve a készülő albumról a következőket mesélte a Platon Karataev egyik alapítója, Balla Gergely: „Az új lemez dalainak visszatérő motívumai a magány, a didergés és a zsibbadás. Ezek mind megtalálhatók az Atoms című dalban, többek között ezért is ez a szám adja a lemez címét, mely egyben utal arra is, hogy az összes dal külön-külön is egy-egy didergő atom.” 

A klipet ezúttal is Dobos Emőke rendezte, aki az áprilisban megjelenő és azóta óriási nézettséget elérő Ocean című dal klipjének rendezésében is részt vett. „A dalban és a lemezen is ismétlődő téma a magány, az űr, az elveszettség, a végtelenség. Ezeket egy egyszerű, de markáns elemmel igyekeztem összefoglalni, így jött az egész zuhanós-lebegős ötlet. Mint az előző klipnél, úgy ebben a videóban is fontosnak éreztem használni a fekete teret, a „semmit”, ami a lemezhez tartozó arculatnak egy visszatérő vizuális motívuma.”– emlékezett vissza Dobos Emőke, a klip rendezője.

A Platon Karataev 2017-ben adta ki az első nagylemezét, melyért Fonogram-díjra is jelölték az együttest. Idén koncerteztek már Németországban, valamint felléptek a Liverpool Sound City-n. Itthon teltház előtt játszottak az A38-on, nyáron pedig többek között fellépnek a VOLTon, a Bánkitón, a Campus-on, a Művészetek Völgyén, a Szigeten és az Ördögkatlanon is. Idén októberben jön ki a zenekar második nagylemeze, melyet egy hazai és egy európai turnén is bemutatnak.

VOLT 2019 jegyek >>>

Bánkitó 2019 jegyek >>>

Művészetek Völgye 2019 jegyek >>>

Sziget 2019 jegyek >>>

Ördögkatlan 2019 jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük