Koncert ajánló

Június 6-án Random Trip jubileum a Budapest Parkban!

2019.05.31.

author:

Június 6-án Random Trip jubileum a Budapest Parkban!

Tízéves születésnapját ünnepli június 6-án a Budapest Parkban hazánk legszínesebb könnyűzenei közössége, a Random Trip. Ez alkalommal is a legkülönbözőbb műfajok előadói lépnek színpadra és improvizálnak közösen, a hazai élvonal képviselői – többek között Sena, Tátrai Tibor, Vitáris Iván, Saiid, MC Kemon stb. –  mellett olyan világhírű produkciók énekesei, mint a Basement Jaxx vagy a Sigma, de (könnyű)zenetörténelmi pillanatként könyvelhetjük el előre azt is, hogy Delov Jávor, a csapat művészeti vezetője néhány dal erejéig nem másnak adja át a stafétát a dobfelszerelés mögött, mint Derrick McKenzie-nek, a Jamiroquai világhírű dobosának. Az este bevezetéseként pedig egy kisebb színpadon open mic jelleggel adogatják majd egymásnak a mikrofont és a hangszereket a Random zenészek.

A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztótégelyét egy évtizede indította útjára Delov Jávor és DJ Q-cee. Az elmúlt tíz évben a lehető legszélesebb skáláról fordultak meg mellettük hazai és külföldi előadók és zenészek, a legeltérőbb korosztályokból és műfajokból. „Az első fellépésünkkor, 2009.01.27-én, az első ‘félidő’ elején a közönségünknek csak úgy köszöntünk, hogy „Szia!” – mivel összesen egyetlen ember állt érdeklődve a színpad előtt.” – kezdte visszaemlékezését a csapat vezetője, Delov Jávor. “Aztán az este végére összesen kb. 10 embert sikerült megbabonáznunk, akiknek a fele már a következő koncertünkre is eljött, és annak a koncertnek a végére már összesen 25-en/30-an voltunk. Pár év leforgása alatt sikerült hétről hétre megdupláznunk azon emberek számát, akik nemcsak úgy beestek a koncertünkre, hanem direkt miattunk, az improvizációért, a spontán örömzenélésért, a szabad és felhőtlen zenei rögtönzésért jöttek el. Megfogalmazhatatlan boldogságot érzünk, hiszen a kezdetekkor álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 10 éves jubileumot fogunk ünnepelni a Budapest Parkban. Rengeteg koncert, utazás, élmény van mögöttünk, amiket közösen éltünk át. Ünnepeljük együtt kerek egy hónap múlva, hogy veletek, a közönségünkkel és a rengeteg zenésszel közösségé, családdá formálódtunk. Nyitott szívvel várunk mindenkit június 6-án.”

A koncert további különlegessége egy csak erre az estére felállított kisszínpad, ahol már 18:00-tól indul a minifesztivál: Delov Jávorék a valaha Random Tripen megfordult összes zenészt meghívták egy laza, kötetlen rögtönzésre, így akár több tucat zenész is megfordulhat a rendhagyó helyszínen, felidézve a Random korai éveiből a klubbulik felejthetetlen hangulatát.

A nagyszínpad fellépői:

  • Derrick McKenzie (Jamiroquai) – dob
  • Vula Malinga (Basement Jaxx) – ének
  • Brendan Reilly (Basement Jaxx) – ének
  • DTale (Sigma) – ének, konga
  • Sena (Irie Maffia) – ének
  • Tátrai Tibor – gitár
  • Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) – ének
  • Saiid – rap
  • MC Kemon (Irie Maffia) – rap
  • Heincz Gábor ‘Biga’ – ének, gitár
  • Szebényi Dániel (Kowalsky meg a Vega, Electric Shock) – billentyű, ének
  • Cséry Zoltán (Patché, Barabás Lőrinc Quartet) – billentyű
  • Bata István (Sena, Kéknyúl) – basszusgitár
  • Vígh Arnold – basszusgitár
  • DJ Q-Cee (Vinly Warriorz) – lemezjátszó, beatbox
  • Delov Jávor – dob

Random Trip @ Budapest Park jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük