Kevesebb, mint két hónap és érkezik a The Dead Daisies!
A tavalyi A38, és az idei Barba Negra Track és a Hard Rock Café koncert után 2018 telén ismét Budapesten zenél a modern rock and roll egyik legjobb zenekara, a The Dead Daisies! A csapat ezúttal a Barba Negra színpadán bizonyít majd a hazai közönségnek, alig két hónap múlva, december 12-én!
Egy zenekar, amiben olyan kaliberű arcok zenélnek, mint Doug Aldrich (Whitesnake Dio), Marco Mendoza (Thin Lizzy, Whitesnake), Brian Tichy (Ozzy Osbourne, Whitesnake), David Lowy (Red Phoenix, Mink) és John Corabi (Mötley Crue, The Scream) gyakorlatilag sikerre van ítélve, de természetesen a The Dead Daisies tagjai hírből sem azok a babérjaikon tespedő fazonok, így a parádés felállás mellé a világ egyik legjobb kortárs hard rockzenéjét kapjuk a csapattól. Nem véletlen, hogy a 2013-ban alakult banda már olyan zenekarokkal turnézhatott, mint a ZZ Top, az Aerosmith, a Judas Priest, a Lynyrd Skynyrd, a Def Leppard vagy a Whitesnake.
A formáció a 2018 tavaszán hozta ki a negyedik, Burn It Down című albumát, és a decemberi budapesti koncert is ennek égisze alatt kerekedik majd ki a Barba Negrában, de persze az elősző 3 korong legízesebb tételei sem maradnak majd ki a repertoárból.