Zenekar hírek

Koncertfilm az egri Török Fürdő leengedett medencéjéből

2021.01.25.

author:

Koncertfilm az egri Török Fürdő leengedett medencéjéből

Az egri Török Fürdőben forgatott koncertfilmet a Kerekes Band. A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar – szokásától eltérően – teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával.

Bár az egyik kedvenc helyén, az egri Török Fürdőben vette fel koncertfilmjét a Kerekes, a zenekar mégis az eddigi legnehezebb forgatásán van túl. A helyszínkét szolgáló medencét 21 órakor kezdték leereszteni, csak ez után indult a színpadépítés és a hang-fénytechnika beszerelése.  A forgatás – Szőke Barna rendező irányításával –éjfélkor kezdődött és hajnal fél 4-ig tartott. E mellé párosult a 32 fokos hőmérséklet és a 100%-os páratartalom.

„A Bakui Magyar Nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. Ekkor kezdtük meg a tárgyalásokat az egri Török Fürdővel, akik végig nagyon pozitívak és segítőkészek voltak: a zenekari próbákat például a leengedett medencében zárás után tartottuk. Az aranykupola alatti öt másodperces visszhang teljesen más zenei gondolkodást igényelt. Azonnal láttuk, hogy minden számunkat át kellett hangszerelni, szerkeszteni. A magas páratartalom és az egyedi látványvilág mellett a zenekarra jellemző magas szintű muzikalitás is nagy hangsúlyt kap ebben a történelmi atmoszférában. A saját szerzeményeink mellett hat türk dalt is átdolgoztunk a Kaukázustól Belső-Ázsiáig, így például az anatóliai rock stílus egyik nagy slágerét, a Yekte-t Zsombor törökül énekli” – meséli Fehér Viktor, a Kerekes dobosa.

A filmet hat országban – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Üzbegisztán és Türkmenisztán – mutatják be.  A Water egy négyrészes koncertfilm-sorozat második állomása. Az első rész a hollókői vár tetején rögzített Live: Air nemrégiben önálló albumként is megjelent. Tavasszal Fire címmel egy akusztiks népzenei, míg nyáron a rockosabb hangvételű Earth megjelenését tervezi a Kerekes.

 

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük