Zenekar hírek

Megjelent az ATOM zenekar új klipje

2021.05.28.

author:

Megjelent az ATOM zenekar új klipje

Az ATOM  tavalyi, második nagylemezükön található ’Élni Itthon’ című dalukra készített videót. A dal a ’Slamasztika’ lemez egyik zászlóshajója, már a megszületésekor tervei voltak vele a zenekarnak.

“A dalok megszületése közben derült ki, hogy a második nagylemezünk társadalomkritikus hangvételűre fog sikeredni. Az ’Élni Itthon’ az elsők között készült el, a szövegét viszont sokáig csiszolgattam. Az volt fókuszban, hogy láttassuk, hogy leginkább magunk miatt olyan amilyen élni itthon. Nyavajgunk, sírunk, másokat hibáztatunk. Felelőtlenek vagyunk, ítélkezünk. Nagyon jól tudunk kárörvendeni, irigykedni, komolykodni. Másokon tudunk nevetni, magunkon nem nagyon. Ilyen élni itthon.” – teszi hozzá Tomster, a zenekar énekes gitárosa.

“Úgy gondolom, van hová fejlődni a fejekben. Első körben el kell jutni arra a szintre, hogy bevallja magának az ember: Én vagyok a felelős a tetteimért, tudok változtatni a dolgaimon, tudok hatni a környezetemre. – mondja Tomster.

Az ATOM sem volt aktív az utóbbi időben koncertek terén, de a jövőben tervezik, hogy visszatérnek az ország több pontjába folytatni a Slamasztika turnét. “A jelenlegi próbatermünk már nem felel meg tovább a céljainknak, így költözés előtt állunk. Ezen túl dolgozunk új dalokon is, és várjuk, hogy újra színpadra léphessünk, hiszen a második nagylemezünket a korlátozások miatt még nem sikerült színpadra vinni.” – zárja Tomster.


Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.