Mivanveletek – itt a Fiúk első EP-je!
A Mivanveletek az éjszakai élet különböző pontjait idézi meg, melyek mindenki számára ismerősek lehetnek. A nemrég klipet kapott Vártam rád mellett az EP-n négy vadonatúj dal található, melyek mindegyike a Fiúk más-más arcát mutatja meg. A zenekar legközelebb július 10-én játszik a Dürer Kertben.
A Fiúk r’n’b és indiepop dallamait ötvözi a közép-kelet-európai keserűséggel és az amerikai „feeling good” hangulattal, ehhez pedig nagyban hozzájárul a szaxofon és a zongora megszólalása is. A Fiúk tavaly jelentették meg első dalukat, ám azóta már játszottak a VOLT Fesztiválon, az Akvárium Nagyhallban és az A38 Hajón is, idén bekerültek az NKA Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé is. Most pedig itt az első nagyobb mérföldkő az életükben, a Mivanveletek EP képében. „A Mivanveletek az első lemezünk, és nagyon büszkék vagyunk rá, főleg, hogy eléggé megnehezítette a debütálást az elmúlt pár hónap” – meséli Lengyel Levente (gitár), utalva arra, hogy az eredeti terveik szerint májusban tartották volna a lemezbemutatót a TRIP Hajón, mely most november 6-ra kerül.
Az EP számaiból a nagyközönség korábban már megismerhette a klipes Vártam rádot, melyben Nagy Katica, a Rossz versek színésznője szerepel, most pedig újabb négy számmal gazdagodik a diszkográfia: „A dalokat úgy válogattuk össze, hogy a legtöbbet megmutassuk magunkból, a zenénk szélsőségeit akár. Azt akartuk, hogy hallgatás közben az emberek megismerjenek minket, és hogy mit akarunk képviselni. Eddig csak egyesével dobáltuk ki a dalokat, de a Mivanveletek-nél fontos szempont volt, hogy a dalok egy egységet is alkossanak” – magyarázza Iványi Máté (szaxofon, basszusgitár).
„Tulajdonképpen számomra, és a zenekar számára is ez az első lemez valaha. Ez azért különleges, mert nem egy trackről volt szó, hanem egy kislemezről. Ez magába foglalta azokat a lehetőségeket és döntéseket, amitől ez a pár szám egy nagyobb képet, „ráhallást” biztosít. Mindegyik dal full más, mégis egy egységet alkot. Ez mind hangszerelésileg, mind produceri megoldások szempontjából kihívás elé állított” – teszi hozzá Kasó Máté (basszusgitár, billentyű).
És miről is szól az EP? „A Mivanveletek dalai az éjszakai élet különböző pontjait jelképezik, olyan impulzusok alapján írtuk őket, amik nem csak velünk, hanem akárkivel megtörténhetnek” – meséli Bíró Bence, a zenekar énekese, aki a szövegeket is jegyzi.
A kislemezt Márta István producerálta és a GreenMouse Recording Studióban rögzítették. A Mivanveletek dalai megtalálhatók az összes online zenemegosztón. A Fiúk legközelebb július 10-én lép fel a Dürer Kertben, nyáron még Szentendrén, Kapolcson a Völgyhétvégéken és Tállyán a Kerekdomb Fesztiválon lehet majd elcsípni a zenekart.