Egyéb

Mozis vetítéssel érkezik a Leander Szimfonik kiadvány

2018.12.17.

author:

Mozis vetítéssel érkezik a Leander Szimfonik kiadvány

Live At BMC címmel, december 18-án jelenik meg az a különleges CD, Blu-ray és Blu-ray+CD best of gyűjtemény, amely Köteles Leander szerzői pályafutását öleli fel, méghozzá szimfonikus kísérettel. A 2018. március 15-én és 16-án rögzített anyagot a közönség egy dedikálással egybekötött, mozis vetítésen láthatja először.

2018. március 15-én, Leander 33. születésnapján különleges ünnepi koncertet adott, ahol legjobb dalainak Pejtsik Péter által készített klasszikus zenei átiratait adta elő nagyzenekari kísérettel, valamint a nemzeti ünnep tiszteletére elénekelte a Hazám, hazám című áriát, és a koncert végén a Himnuszt. A nagy érdeklődésre való tekintettel március 16-án ráadáskoncertet adott a formáció. Az este folyamán a színpadon felváltva csatlakoztak az énekeshez a Leander Kills és az Amigod tagjai, illetve vendégként Drótos Gábor csellón, Suha Tamás hegedűn, Szebényi Dániel pedig zongorán közreműködött.

A két este mind hangban, mind képben rögzítésre került, és december 18-án napvilágot is lát CD, Blu-ray, valamint Blu-ray+CD formátumban. A megjelenés napján 19 órától az Eurocenter moziban (1037 Budapest, Bécsi út 154.) Köteles Leander dedikálja a 12 oldalas booklettel ellátott Live At BMC kiadványt, amelyet 20 órától le is vetítenek, és amely a helyszínen megvásárolható is lesz.

A Live At BMC dalsorrendje:

  1. Intro
  2. Nem szól harang (Leander Szimfonik)
  3. Egy hónapja nem láttalak (Leander Szimfonik)
  4. Csak te (Leander Szimfonik)
  5. Élet (Leander Szimfonik)
  6. 27 év (Leander Szimfonik)
  7. Egy napom maradt (Leander Szimfonik)
  8. Nem akarok többé játszani (Leander Szimfonik)
  9. Ketten egyedül (Leander Kills Szimfonik)
  10. Madár (Leander Kills Szimfonik)
  11. Este van (Amigod Szimfonik)
  12. Szerelmetlen dal (Leander Kills Akusztik)
  13. Te leszel a párom (Leander Kills Akusztik)
  14. Szeresd bennem (Leander Kills Akusztik)
  15. 8. Főbűn (Leander Kills Akusztik)
  16. Hazám, Hazám (Leander Szimfonik)
  17. Himnusz (Leander Szimfonik)
  18. Viharom Tavaszom (Leander Szimfonik)
  19. Catharsis (végefőcím) (Leander Szimfonik)
  20. Nem szól harang (próba, Blu-ray extra)
  21. Taníts meg élni (próba, Blu-ray extra)
Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük