Rácz Gergő,Vitáris Iván és a Random Trip együtt
Rácz Gergő, Tariska Szabolcs és Vitáris Iván anno a Dalfutárban dolgoztak együtt – most az akkor született dal eredeti verzióját dolgozták át a Random Trippel közösen, amihez videóklipet is készült. Premier!
„Én mindig szeretem a kihívásokat és a más zenészekkel való együttműködést. Egyszerre nehéz és szép élmény volt anno a Dalfutáros szereplésünk Gergőékkel, már akkor úgy éreztük, hogy van még a dalban annyi, hogy tovább vigyük”
– mesél a közös munka origójáról Vitáris Iván. Még 2020-ban, a Dalfutár 4. évadában, Hajós Andrásnak köszönhetően ismerkedett meg Rácz Gergő Ivánnal és Tariska Szabolcsal. Az epizód dalszerzője Gergő volt, a dalszövegíró Szabolcs és Iván énekelte fel a Fekete-Kovács Kornél producer által elkészített dalt – az Idő van eladó ezen verziója egyébként jelenleg is a második legnépszerűbb Dalfutár-szerzemény a Spotify-on.
Iván, Szabolcs és Gergő már a forgatáson is egymásra hangolódtak, azt követően meg is beszélték, hogy a dal eredeti verziójának mindenképp lesz utóélete – végül ez, ahogy szokott, kissé elhúzódott, de szerencsére megvalósult.
„Nagyon élveztem a közös munkát a fiúkkal – nem újdonság a számomra, hogy másoknak írjak dalt, bár az utóbbi években ez kissé háttérbe szorult. Örültem Szabolcs dalszövegének, ami egy tőlem szokatlan megközelítés, mégis nagyon közelinek éreztem magamhoz. Ivánnal is kicsit más közegben mozgunk, de hamar egymásra hangolódtunk, a műsort követően több koncertemen is játszottuk együtt élőben az Idő van eladó-t. Minden alkalommal újra megbeszéltük, hogy meg kell ezt csinálni – a közönség visszajelzései is egyértelműen megerősítettek abban, hogy nem engedhetjük el még ezt a dalt.”
– kommentál Rácz Gergő. Szerették volna még különlegesebbé tenni a dalt, így merült fel a Random Trip közreműködése. Delov Jávor így emlékszik vissza a felkérésre:
„Amikor Ivánék megkerestek, hogy vegyek részt a dal végső formába öntésében, akkor két okból is nagyon örültem. Egyrészt Gergő ‘Bennünk a világ’ című dala szerintem a kétezres évek egyik legjobb hazai pop dala, másrészt A Dal 2020 versenyben versenytársak voltunk, sőt, mi a Turboval egészen a döntőig is eljutottunk, melyben végül az ‘Iránytű’ című dalunk, illetve Gergő és Orsovai Reni ‘Mostantól’ száma maradt és a két dal közül végül utóbbi meg is nyerte a versenyt. Nekem ezzel a stúdiózással vált kerekebbé az egész verseny, szerintem ez szép példája annak, hogy bár néha vetélytársak vagyunk, valójában egy csónakban evezünk.”
A Delov Jávor, Drapos Gergő és Premecz Mátyás alkotta ritmusszekció ezúttal is remekül vizsgázott, a végeredményt pedig Dánielfy Gergő rendezésében öltött alakot, a forgatáson Spáh Károly operatőr is jelen volt tanácsadóként. A klip az Ensō-ban forgott, a fő koncepció az volt, hogy visszaadja azokat a gondolatokat, amelyeket Tariska Szabolcs fogalmazott meg a dalban. A szöveg egyébként festészeti ihletettségű, Bukta Imre hasonló című képciklusa volt nagy hatással Szabolcsra, ahogy fogalmaz:
„A covid korszakban az embereknek hirtelen rengeteg idejük keletkezett, ebből hatalmas felesleg lett. Mivel a közmondás szerint az idő pénz, hát ezt az időszakot a legszívesebben mi emberek, mindannyian áruba bocsátanánk. Vigye az ördög!”
Az Idő van eladó-t végül nem vitte el az ördög, sőt, újjászületett ebben a különleges kollaborációban, ami valóban szép példája annak, hogyan találhatnak egymásra alapvetően külön utakon járó zenészek a közös nyelv, a zene mentén.