Koncert ajánló

Szólólemezével érkezik Budapestre a Nightwish basszusgitárosa

2019.09.12.

author:

Szólólemezével érkezik Budapestre a Nightwish basszusgitárosa

Az év eleji fémzene-dózisunk kiporciózásába a Nightwish basszusgitárosa, Marko Hietala is beszáll, ugyanis február 11-én a Barba Negra színpadán mutatja majd be szólólemezét a finn zenész!

Marko Hietala a kortárs heavy metal zenészek aktív és sokszínű képviselője, hatása megkérdőjelezhetetlen a szimfonikus metal színtérre, hiszen a Nightwish tagjaként végzett zeneszerző munkája döntő hatással van az együttesre, énekhangja pedig Floor Jansen orgánuma mellett is megőrizte jelenlétét, fontosságát. Ahogy a Nightwish több más tagjának is, Markónak is vannak saját, ill. „másodállású” zenei projektjei. Azonban míg például Emppu Vuorinen”csak” 2002-ben alapította meg a Brother Firetribe-ot, Marko zenekara, a Tarot még a Nightwishnél is öregebb, hiszen hivatalosan 1982 óta működik.

Idén azonban nem e két csapat egyikével, hanem egymagában készített nagylemezt nagyszakállú basszusgitáros: a személyes hangvételűre sikerült Mustan Sydämen Rovio májusban jelent meg, és akusztikus, valamint progrock dalokat egyaránt tartalmaz, amelyek finn és angol nyelven is kiadásra kerülnek. A 12 állomásos turnén Markót Anssi Nykänen dobos, Tuomas Wäinölä gitáros és Vili Ollila billentyűs kíséri. Előttük egy fiatal finn heavy metal csapat, az Oceanhoarse mutatkozik be.

Marko Hietala @ Barba Negra jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük