Támogass, Okos, hülye!
2021 februárjában jelenik meg Egyedi Péter Mmamt nevű szólóprojektjének második lemeze, amelynek befejezéséhez online koncerttel kalapozik az előadó. Ezzel egyidőben az új album második beharangozó dala, az Okos, hülye is megérkezett.
2019-ben több online zenei médium is a legjobb magyar megjelenések közé választotta a Mmamt debütáló anyagát. Szinte pontosan két évre rá jelenik meg a második lemez, amelyről immáron a második dalt jelenteti meg Egyedi Péter (Óriás, Rájátszás, Isten háta mögött). A júniusban publikált Csikorog kapcsán Péter „ridegebb, lényegretörőbb anyagnak” ígérte az új lemezt; a kijelentést talán az Okos, hülye sem hazudtolja meg.
„Zenei tekintetben sokkal szabadabban tudtam megfogalmazni a bennem rejlő gondolatokat ezen a lemezen, mint az elsőnél. Ez nem cél volt, hanem következmény. Tét nélkül dolgozhatok, ami felszabadító. Az Okos, hülye esetében egy hosszabb, eltört, de mégis nagyjából lineáris dramaturgiát választottam. A zaklatottságot követő lecsillapodás sokszor inkább kiüresedés vagy elidegenedés, mint megnyugvás.” – Mesélte a dalról a szerző.
Péter december 20-án vasárnap este 8-kor támogató online koncertet ad a nappalijából, amelynek nem titkolt célja az adománygyűjtés. A befolyt összegből a lemez utómunkálatait és egyéb költségeit fizetné az előadó. „Nyilván mindenkinek szuperszar ez az év, de ha bírod, amit csinálok és megteheted, akkor támogass! Akár csak egy koncertjegy árával.” – Írja Egyedi a Facebook-live eseményoldalán.
A Mmamt második lemezének címe ’II’ lesz, 9 dal kap helyet rajta, Péter hat fős nagyzenekari felállással lemezbemutatót is tervez tavaszra, már amennyire lehet koncertet tervezni mostanság.
Az Okos, hülye már az összes online zenei áruházban megtalálható.