Koncert ajánló

Új klipet hozott a holland DI-RECT, december elején koncert a Dürer Kertben

2019.10.15.

author:

Új klipet hozott a holland DI-RECT, december elején koncert a Dürer Kertben

A holland DI-RECT rock, soul, pop és indie vezérelte zenéjével, évtizedes baráti kötelékeivel túl van a berobbanó sikeren, folyamatos kihívásokon és az öt, radikálisan különböző személyiségből álló banda húsz év elteltével is képes újfajta kreatív utakat is felfedezni. A DI-RECT első komolyabb európai hódítására készül, előtte pedig egy új klipet és EP-t is megjelentett. A kislemezt beharangozó videó, a Nothing To Lose, mely arról szól, hogyan győzzük le önmagunkat.

A DI-RECT1999-ben alakult, amikor az akkor 15 éves Jamie Westland megkérte az apukáját, hogy segítsen neki zenekart alakítani. Hamarosan össze is verbuválódott a tinédzserekből álló csapat, amelynek pár hónap múlva már rádiók játszották a dalait és hamarosan megérkezett az első lemezszerződésük is. 2002-ben már a legjobb holland rock bandának járó díjat kaphatták kézhez, de ebben az évben játszottak először a Pinkpop és Parkpop fesztiválokon is jelentős, több tízezres tömeg előtt. A zenekar számára azóta megnyíltak az arénák ajtajai is, de ugyanolyan jól működnek otthonosabb, kisebb klubokban is. A csapat 2009-ben sikeresen átvészelte frontembere cseréjét is és az igazán átütő siker is vele érkezett meg.

zenekar 2018-ban jelentette meg legutóbbi, ‘Devil Don’t Care’ c. single-jét, melyen ezúttal a technicolor szinti-pop világa csillan meg egy élénk videóklippel is kísérve, nyáron pedig a Be Stronggal borzolták tovább a kedélyeket. A DI-RECT ősszel első komolyabb európai turnéjára indul, melyhez új kislemezük megjelenését is időzítették. A turné Budapestre is elér, december 8-án a Dürer Kertbe (a koncertet már át kellett tenni a középső terembe, mert elővételben elment az összes jegy), de addig is itt a csapat legfrissebb videója, a Nothing To Lose.

„A Nothing To Lose egy dal arról, hogy mondj igent! Önmagad legrosszabb ellensége vagy, senki sincs, aki megállíthat téged bármiben, csak te. Maradj céltudatosan naív és szeress, mintha nem lenne ma vagy holnap.” – Meséli a számról a csapat. A Nothing To Lose klipjében Marcel (az énekes) harcol legrosszabb ellenségével Ray Stingerrel. Amikor legyőzi őt, a videó utolsó epikus jelenetében rádöbben, hogy mindvégig önmagával harcolt.

DI-RECT @ Dürer Kert jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük