2023-ban ér csak ide az Epica és az Apocalyptica közös turnéja
2023 tavaszán végre tisztességes ünnepet ülhetnek a szimfonikus metal rajongók, a többszöri halasztást követően 2023. március 22-én a stílus két óriása, a holland Epica és a finn Apocalyptica egyesíti majd erőit egy közös koncert égisze alatt a Barba Negra Klubban! Az este vendége egy remek finn progresszív metal csapat, a Wheel lesz.
A még a pandémiás időszakban is elképesztő lendülettel dolgozó Epica 2021-ben egy új, Omega címre keresztelt lemezzel örvendeztette meg a rajongókat, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy a klasszikus koncert kedvencek mellet a 20223-as tavaszi turnén, így természetesen Budapesten is, már várhatóan egy nagy csokor új szám is bekerül majd műsorba.
Apocalyptica mára már rég túlnőtte a csellós Metallica tribute csapat jelzőt, és egy teljesen önálló és óriási rajongótábort magának tudható, és kétségtelenül rendhagyó metal formációvá érett, amelyben természetesen továbbra is a cselló hangzása kap főszerepet. Ez olyannyira igaz a mai napig, hogy a zenekar 2020 elején, közel öt évvel az előző sorlemezük után ismét egy teljesen instrumentális albumot adott ki.
A szervező hivatalos közleménye az időpontváltás kapcsán: Sajnálattal tudatjuk, hogy halasztásra kerül a 2022. év eleji EPICA / APOCALYPTICA turné, így a 2022. január 13-ára tervezett budapesti koncert is. Az újjá szervezett turné 2023. elején zajlik majd és március 22-én érkezik a BARBA NEGRA-ba. A korábban megváltott jegyek természetesen érvényesek az új dátumra, vagy a vásárlási ponton visszaválthatók 2022. december 22-én éjfélig.
Epica+ Apocalyptica jegyek >>>