Fesztivál ajánló

30 fellépő érkezett az augusztusra költötött EXIT 2020 berkeibe!

2020.06.16.

author:

30 fellépő érkezett az augusztusra költötött EXIT 2020 berkeibe!

Bejelentették az augusztus közepére tolódott EXIT fesztivál első 30 fellépőjét, valamint a programhelyszíneket. Régiónk egyetlen idei nagyfesztiválja – nem meglepő módon – főleg Európára és az elektronikus színtérre fókuszál majd. 

Az EXIT fesztivál szervezői továbbra is éjt nappallá téve dolgoznak, hogy régiónk idén se maradjon nagyfesztivál nélkül. Mint ismeretes, az újvidéki rendezvényt az eredeti júliusi dátum helyett nagyjából az idén elmaradó Sziget időpontjára, augusztus 13-16-ra halasztották, és ezért a szerb miniszterelnök személyesen is lobbizott.

Az idei EXIT összesen 20 programhelyszínnel várja majd a látogatókat a jól ismert Péterváradi várban. Az egészségügyi szempontok érdekében a közönség létszáma a korábbiakhoz képest 50%-ban lesz limitálva, ugyanakkor a használható terület közel azonos méretű lesz, mint a korábbi 100%-os töltöttségű EXITeken, ezáltal szellősebbé téve a váron belüli tereket.

Mikor az EXIT tavaly novemberben kampányának középpontjába a különböző etnikai csoportok egységét jelképező “egyetlen emberi arc” motívumot helyezte, kevesen gondoltuk, hogy fél év múlva mennyire aktuális lesz ez az üzenet.

“20 éve az elnyomó politikai rezsim ellen, a szabadság és béke mellett álltunk ki, ezért jött létre az EXIT.  Most, 20 évvel később pedig szintén a remény üzenetét szeretnénk küldeni mindenkinek: a járvány kapcsán a legrosszabbon már túl vagyunk, de továbbra is rengeteg a dolgunk a világban. Fel kell emelnünk a szavunkat a faji megkülönböztetés és a bolygónk tönkretétele ellen“ – mondta Dusan Kovacevic, az EXIT alapítója.

Az EXIT életben tartása nem csak a rajongók felé fontos és pozitív üzenet, hiszen a zeneipar meghatározó figurái közül is nagyon sokan üdvözölték az újvidéki fesztivál döntését, amely az egész élőzenei színtér számára fényt jelenthet az alagút végén.

A programról bővebben:

A nagyszínpad a megszokott helyén, a vár központjában várja majd a rajongókat, ahol már biztosan fellép a Laibach, Robin Schulz, Roni Size, az Ofenbach, Burak Yeter, és DJ Regard. A nemzetközi előadók mellett a régió legjobb zenekaraiból is sokan helyet kapnak majd a nagyszínpadon, ez a törekvés pedig magyar szempontból sem ismeretlen, és kifejezetten üdvözlendő lépésnek tűnik. A szervezők itt sem próbálnak mellébeszélni, inkább azt remélik, hogy a rengeteg lemondott nemzetközi nyári turné árnyékában a zeneértő közönség is kellő nyitottsággal fogad majd olyan kevésbé ismert, de világszínvonalú produkciókat, mint a Obojeni Program, Buč Kesidi, Massimo, Goblini és még sokan mások.

A fesztivál energiaközpontjának is számító Dance Arena, amely sokak szerint a legnagyobb, de mindenképp az egyik leglátványosabb ebben a kategóriában, olyan sztároknak ad otthont, mint Black Coffee, Nina Kraviz, Amellie Lens, Paul Kalkbrenner, Denis Sulta, Boris Brejcha, a Tale Of Us, ARTBAT, Dax J, Kobosil, DJ Tennis, Meduza , Marko Nastić, After Affair b2b Kristijan Molnar, Andrew Meller, Lag b2b Insolate, Ilija Djokovic, Coeus, Space Motion és Reblok.

No Sleep Novi Sad az elmúlt öt évben egy színpadból egy egész fesztivállá nőtte ki magát, de a novemberi belgrádi rendezvény mellett természetesen az anyafesztiválon, az EXITen is jelen van. A No Sleep színpad első bejelentett adagja olyan neveket tartalmaz, mint Juliana Huxtable, Francois X, Marcel Dettmann, VTSS b2b SPFDJ, 999999999 Live, Monosaccharide és Bokee, de természetesen ez a lista is bővülni fog még a következő hetekben.

A legnagyobb színpadok mellett az EXIT sem lenne igazi nagyfesztivál, ha nem nyújtana számos kisebb helyszínt is alternatívaként. A Latino Színpad, a hip-hop orientált Beats Színpad, vagy a drum and bass-re szakosodott XBass Pit ezekre jó példa. A zenei kirándulás persze folytatható a szerb DJ szcénát bemutató Urban Bug-on át a Guarana AsFM-hez, vagy esetleg a Gaia Experiment Trance Színpadhoz, a Pachamama zónához, végül akár a Wenti Wadada Reggae Színpadhoz.

Az EXIT programja még nem teljes, és újabb bejelentések várhatóak a következő hetekben.

Egészségmegóvás:

Bár a legtöbb európai országhoz hasonlóan Szerbia is megnyitotta határait a járvány első hullámát követően, de az EXIT szervezői továbbra is szorosan együttműködnek az egészségügyi szervekkel, és maradéktalanul betartják azok ajánlásait. Amennyiben bármely európai országban ismét felütné a fejét a koronavírus járvány augusztusig, a szervezők az onnan érkező látogatókat gyors és megfizethető árú (vagy akár ingyenes) PCR tesztekkel szűrik majd meg.

Life stream:

Az EXIT a békét és szabadságot célzó ifjúsági mozgalomból nőtte ki magát Európa egyik legfontosabb fesztiváljává, ezért a szervezőknek különösen fontos, hogy társadalmi, környezetvédelmi és humanitárius projektekben is részt vegyenek. Az elmúlt két évtizedben több ezer ilyen program mögé sorakoztak fel, így nem meglepő, hogy a 20. évforduló során is felkaroltak nagyon fontos témákat, amelyek idén a Life Stream név alatt összpontosulnak. Ennek a programnak a lényege, hogy a fesztivál élő online közvetítését tűzdelik tele innovatív tartalmakkal, amelyek felhívják a figyelmet a világot érintő aktuális környezetvédelmi és társadalmi válságokra.

Jegyek: 4-et fizetsz, 5-öt kapsz akció

Június 17-től elérhető lesz az EXIT csoportos kedvezmény akciója, amelynek lényege, hogy négy bérlet megvásárlása esetén az ötödiket ingyen kapod. Erről további információk hamarosan a hivatalos jegyterjesztőknél.

A korábban vásárolt jegyek kapcsán három lehetőség áll rendelkezésre: 1) a jegyek természetesen felhasználhatóak az augusztusi rendezvényre, vagy 2) becserélhetőek egy jövő évi EXIT jegyre, végül 3) visszaválthatóak. Utóbbi esetben a szerb kormány idevágó rendelkezései lesznek mérvadóak, a technikai részletekről pedig szintén közvetlenül a jegyterjesztőknél érdemes érdeklődni.

EXIT 2020 jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük