Zenekar hírek

A bátorságról szól a holland DI-RECT új klipje

2020.02.26.

author:

A bátorságról szól a holland DI-RECT új klipje

A Soldier On balladája egy óda azoknak, akiknek van bátorsága kiállni magukért. A dal egy klipet is kapott, benne három, párhuzamosan futó sztorival, a csodaszép klipet a sérült lelkekről pedig ezúttal is alkotótársuk, Jamel Armand készítette.

A Soldier On már a holland zenekar szeptemberben érkező új lemezének előfutára. A tavaly megjelent Nothing to Lose EP táncosabb felvételei után most egy szomorú, megható balladát kapunk a srácoktól: „A Soldier On egy óda mindenkinek, aki ki mer állni magáért és elfoglalni a helyét ebben a félelem sújtotta világban, melyben élünk” – meséli a zenekar.

A csapat az előző kislemez kapcsán kezdett el Jamel Armanddal és kreatív csapatával, a Starsquiddel dolgozni, akik ezúttal is a meglepő látványvilágért feleltek. „A klipben három párhuzamos történet fut, a középpontjukan pedig egy-egy sérült lelkű karakter áll. Sérülésük oka lehet egy trauma, az, hogy kevesebbnek érzik magukat vagy másfajta belső szenvedés, melyet a külvilág gyakran észre sem vesz. Ez a központi probléma elevenedik meg egy stilizált, mégis érthető világban. A képek őszinték és egyenesen beszélnek a problémákról, ugyanakkor a fájdalom nem díszíthető”- kommentálják a videót a készítők.

A rendező, Jamel Armand néha szó szerint arra törekszik, hogy a néző bekukucskálhasson a szereplők ajtaján, láthassák a legszemélyesebb, legszívszorítóbb pillanataikat. Az olyan magányos pillanatokat, melyeket leggyakrabban zárt ajtók mögött élünk meg. Sokan magukra is ismerhetnek. A csapat célja a dallal és a klippel, hogy azok, akik maguk is hasonlóan éreznek, bátorítást nyerjenek és tudják, megértik őket, nem kell elbújni vagy szégyenkezni.

A DI-RECT történetében nem ez az első alkalom, hogy a lélek mélyebb bugyraival foglalkoznak, a Nothing To Lose is arról szól, hogy mondj igent, hiszen önmagunkon kívül nincs más, aki megállítson. A zenekar tavaly decemberben játszott nálunk először, de a szeptemberben érkező új lemezzel várhatóan ismét visszatérnek Magyarországra.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük