Hétvégi program ajánló Jegyelővétel

A szavak hatalmáról mesél Kepes András a Tárogató úti Színpadon

2019.11.27.

author:

A szavak hatalmáról mesél Kepes András a Tárogató úti Színpadon

A szavaknak hatalmuk van; tudat alatt irányítanak bennünket. Vannak mondatok, amelyek beégnek az emlékezetünkbe, és meghatározzák gondolkodásunkat, értékrendünket. Vannak köztük felemelő, inspiráló és mérgező szavak, származhatnak szülőktől, tanároktól, barátoktól sőt ellenségektől is.

December 4-én erről a sokszor megfoghatatlan, olykor nehezen, vagy csak sokára felismerhető, de vitán felül jelen lévő hatásokról beszél Kepes AndrásTárogató Úti Színpad színháztermében a ‘Szikrázó mondatok’ című előadásában, felelevenítve azokat az emlékezetes mondatokat, amelyek fontosak voltak számára életének egy-egy szakaszában, és amelyekre mások is ráismerhetnek, másoknak is tanulságosak lehetnek.

Kepes András író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.  Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: elnyerte többek között a Táncsics Mihály-díjat (1991), a Joseph Pulitzer-emlékdíjat (1994), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (1998) és a Prima-díjat (2011). Világkép című, szubjektív esszé-regényét 2016-ban a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választotta és 2017-ben elnyerte a Libri Irodalmi Közönségdíjat.

Kepes András: ‘Szikrázó mondatok’ előadás jegyek >>>

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.