Az alapokhoz tér vissza a Brains új dalában
Megjelent a Time is now, amely a „régi” Brainst idézi hangulatában és hangzásában is, a hozzá készült klip pedig igazán formabontó lett. „A kezdeti zenei stílusunkra jellemző, keményebb hangzású...
Megjelent a Time is now, amely a „régi” Brainst idézi hangulatában és hangzásában is, a hozzá készült klip pedig igazán formabontó lett. „A kezdeti zenei stílusunkra jellemző, keményebb hangzású...
Álmodj zenét hangtalan filmekhez, idézd meg a némafilmek vetítését a Némafilmhez filmzenét! pályázattal, ahol a némafilmek élő zenei kísérettel szólalnak meg. A 2024-ben már ötödik alkalommal meghirdetett pályázat...
Magyarországon először látható együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva. A Szegeden, április...
Az idén tízéves Margaret Island tavasszal új nagylemezzel jelentkezik, melyet a Magyar Zene Házában mutatnak be április 19-én telt ház előtt. Az ötödik stúdióalbum egyik előfutára, a Szombat...
Legendás zenészekkel és közönségkedvenc színházi produkciókkal bővült a már bejelentett Művészetek Völgye program. Július 19. és 28. között a fesztivál ezúttal is minden nap különleges előadásokkal készül a...
Idén tavasszal újra keressük az ország legfrissebb tehetségeit. Itt a kilencedik Kikeltető, jelentkezz! A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Gólyában tartjuk klubestjeinket, ahol a 12 shortlist-es előadó állhat...
2024-ben minden idők legszínesebb Kolorádója várható, több nemzetközi fellépő, hazai, arénákat megtöltő produkciók, és a kedvenc feltörekvő zenekaraink mind egy helyen, négy nap leforgása alatt a nagykovácsi erdőben....
Az idén 15 éves Bohemian Betyars teljesen új vizekre evez, és születésnapjukat egy olyan lemezzel ünneplik majd, amin kizárólag különleges és meglepő kollaborációk kapnak helyet. Ennek első előfutára...
Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren,...
A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb hazai képviselői közé tartozik, a zenekart az osztrák származású, de már harminc éve Magyarországon is élő Ripoff Raskolnikov gitáros vezeti....