Koncert ajánló Zenekar hírek

‘Bulidús’ klippel melegít a Fran Palermo a csütörtöki Park-koncertre

2019.09.10.

author:

‘Bulidús’ klippel melegít a Fran Palermo a csütörtöki Park-koncertre

Szeptember 12-én a Fran Palermo és a Middlemist Red kollektív zenéléssel dúsított produkcióját láthatja a közönség a Budapest Parkban. A helyszínt azonban már néhány héttel előbb bevették, hogy a zárt ajtók mögött házibuli hangulatot varázsoljanak – az összejövetel apropója pedig legújabb videoklipjük forgatása volt.

A  Henri Gonzo által írt Jeopardy című dal az október 10-én  mozikba kerülő „FOMO” című nagyjáték film főcímdala. A kilenctagú indie rock zenekar idén már jelentkezett a Yellow Man című dalhoz készült koncert videóval, illetve egy animációs kisfilmmel a Demons On The Beach című új számhoz – előbbit ráadásul szintén Hartung Attila, a „FOMO” rendezője jegyzi. További érdekesség, hogy a Jeopardy-hoz készült sokszínű kisfilm jeleneteit a Budapest Park különböző helyszínein forgatták a film főszereplői és a zenekar tagjainak szereplésével – a Fran Palermo szaxofonosa, Jambo például egy apáca bőrébe bújt.

„A Budapest Park filmezési szempontból sok, különféle hangulattal rendelkezik. Bizonyos részeiben alternatív, más részeiben modern hangulatú és ezek között az eltérő világok között nagyon könnyen meg tudtuk találni a minket érdeklő motívumokat. Nem akartunk a filmhez nagyon szorosan kapcsolódó klipet készíteni, de utalni szerettünk volna az eddigi közös munkánkra. Itt inkább a zenére és Henrire akartuk helyezni a főbb hangsúlyt a „bulivilág” mellett.” – mondta el a klipről Hartung.

A film története szerint a gimnazista Gergőt, és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy idő után aztán eldurvul a helyzet, egy rosszul sikerült házibulis kihívás után pedig elszabadul a pokol a fiúk életében. A főszereplők közt olyan neveket találunk, mint Stohl András, Csipesz, a youtuber, Yorgos Goletsas, a Deep Glaze frontembere és László Panna. A film soundtrackje hamarosan elérhető lesz a népszerű streaming szolgáltatóknál is.

Jeopardy tehát a Demons On The Beach után egy újabb ízelítőt ad a Fran Palermo készülő új nagylemezéről. A zenekar egyébként 2016-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, 2017-ben pedig Bonerider című EP-jükkel. Most azonban mielőtt stúdióba vonulnának, még megjárják Dél-Koreát is, ahol a Zandari showcase fesztiválra kaptak meghívást Szöulba. Így a fővárosban egy darabig utoljára szeptember 12-én láthatóak koncerten a Budapest Parkban, ahol a Bánkitón debütált, Middlemist Reddel közös produkciójukkal állnak színpadra. Több új dal mellett a Jeopardy is felkerül a dallistára.

Middlemist Red+Fran Palermo @ Budapest Park  jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük