Dream pop varázslat az Akvárium Klubban – július elején visszatér Budapestre a Cigarettes After Sex!
A Cigarettes After Sex dream pop zenéje mindenféle giccs nélkül hozza a szerelem érzését, finoman suhanva át a hallgatón. A zenekar két éve nálunk is bemutatta címnélküli, debütáló lemezét az A38 Hajón, tavaly pedig a Szigeten is láthattuk őket, most azonban már készülő, friss dalaikkal vágnak neki újabb turnéjuknak, így június 9-én bennünket is ismét elvarázsolnak film noir hangulatú zenéjükkel az Akvárium Klubban.
A Cigarettes After Sex zenéje olyan euférikus érzés, mint amilyet a zenekar neve is sugall. Romantikus filmekbe illő, nosztalgikus és erősen vizuális, álomszerű zene, mintha a fülünkön át törne rank egyfajta édes-keserű szerelem érzés. Egy fekete-fehér filmbeli séta, ahol a hétköznapiság épp olyan megkapó és romantikus tud lenni, mint a nagy gesztusok.
A Greg Gonzalez dalszerző-gitros-énekes vezette formáció Texasban alakult. A frontember eredetileg az el pasoi egyetemen tanult zeneszerzést, ám hamar elváltak útjai az iskolával, ahonnan Brooklynba költözött. Itt egy művészmoziban kezdett el dolgozni, Kieslowski vagy Antonioni klasszikusai pedig saját bevallása szerint is hatalmas inspirációt jelentettek számára, ahogy a Twin Peaks álomszerű zenéje is.
A zenekart itt érte a nagy áttörés is: a Nothing’s Gonna Hurt You Baby című dalukat felkapta a YouTube ajánlórendszere és szinte minden videónál őket ajánlotta, milliós nézettséget hozva ezzel a zenekarnak. A siker szerencsére nemcsak erre az egy számra szólt és 2017-ben megjelent cím nélküli lemezükkel már Európán át egészen Ázsiáig eljutottak. Legutóbb tavaly jelentkeztek a Neon Moon című dallal, de a hírek szerint már az idén ősszel érkező új lemezükön dolgoznak. Teltházas, A38-as lemezbemutató koncertjük és Sziget fesztiválos fellépésük után most ismét klubkoncerten láthatjuk őket és élhetjük át együtt ezt a sötét, álomszerű lebegést június 9-én, az Akvárium Klubban.