Koncert ajánló

Elindult a Life Of Agony Európa-turnéja, hamarosan koncert Budapesten!

2018.10.11.

author:

Elindult a Life Of Agony Európa-turnéja, hamarosan koncert Budapesten!

Finoman szólva sem túlzás, hogy már epekedve várjuk a kultikus Life Of Agony október 23-i budapesti érkezését, amihez most még egy lépéssel közelebb kerültünk! Október 10-én már a kontinensen, egész pontosan Hamburgban játszott a crossover metal csapat, ezzel el is indítva a 2018-as európai körutat, ami kevesebb mint két hét múlva Budapestre is elkanyarodik!

A zenekar egyébként a német, holland, spanyol és osztrák kör után fut majd be Budapestre, egészen pontosan az A38 Hajóra. A turnén a Life Of Agony vendégei a Biohazard- és Powerflo-motor Billy Graziadei – aki ezúttal szólóban érkezik, BillyBio néven – és a modern metalban utazó, szintén amerikai All Hail The Yeti lesznek.

A koncert egyik érdeme a sok közül, hogy a magyar közönség végre élőben is hallhatja a tavaly megjelent, A Place Where There’s No More Pain című ötödik nagylemezük anyagát. Viszont ami ennél is fontosabb apropó, hogy majdnem a fővárosi koncerttel egy időben lesz a gigantikus, megismételhetetlen mesterművük, a River Runs Red kiadásának 25 éves évfordulója, ennek fényében várhatóan még a szokottnál is több tétel fog felcsendülni az A38 Hajón a kilencvenes évtized egyik legjobb lemezéről.

 

Life Of Agony koncert @ A38 jegyelővétel >>>

 

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük