Good Luck – megjelent a Carnival Youth legújabb albuma
Brazíliában rögzítette új lemezét a lett Carnival Youth. Az indie-rock csapat pár nappal ezelőtt a Szigeten is fellépett, szeptemberben pedig lemezbemutató turnéjukkal visszatérnek Budapestre és Debrecenbe is. De lássuk először a lemezt!
A zenekar elmondása szerint az új album ötleteit az elmúlt pár évben gyűjtötték össze, amit turnézással töltöttek és megtapasztalták, hogy milyen kontrasztok vannak a világban és az emberek között, ugyanakkor megértették, hogy ugyanazok a dolgok kötnek össze bennünket. “Ugyanaz a vágy az emberi együttérzéshez, a nyitottságra, valamint a vágy a szeretet és a szabadság iránt. Miközben írtuk az anyagot az új lemezhez, igyekeztünk nagyon nyitottak és bensőségesek lenni a környezetünkkel, hagyva, hogy a szabadság áthassa a különféle zenei kísérletezéseket.”
A számok nagyrésze kreatív alkotó táborokban született, amiket szinte mindig Lettországban, vidéken, a természet közelében tartottak. Az albumot viszont Brazíliában, São Pauloban rögzítették a Red Bull Studiosban Gatis Zakis segítségével. “Miközben rögzítettük az albumot, hagytuk, hogy a brazil levegő hasson a zenénkre és az írási folyamatokra. Több teret hagytunk a kifejező és szenvedélyes ritmusoknak, helyi ütőhangszereket használva, ami jó egyensúlyt teremt végeredményben a melankolikusabb szerzeményekkel.”
Carnival Youth: ‘Good Luck’ a streaming felületeken >>>
A lemez címe, Good Luck (magyarul sok szerencsét) is a felvételek során született. Erről így mesélnek a zenekar tagjai: “Mindeddig az összes lemezünk címét azután gondoltuk ki, miután mindent felvettünk. Most azonban sokkal spontánabban jött. A felvételek alatt, amikor a São Paulo-i stúidóban a producerunk, Gatis ült a hangkeverő mögött néhány próbálkozásunk után, beleszólt hármunknak a mikrofonban, hogy “oké, próbáljuk meg újra”, majd nagyon irónikusan hozzátette “sok szerencsét…” Abban a pillanatban bekattant valami és azt mondtuk “Hé, ez úgy hangzik, mint egy jó lemez cím!”. Ez a kifejezés vehető nagylelkű kívánságnak, jó szerencséhez, szó szerint, vagy ahogy gyakran használják egy ironikus vigyorral is, amikor valaki megpróbál teljesíteni valamilyen kihívást vagy valami olyat elérni, ami abban a pillanatban lehetetlennek tűnik. Ilyen esetekben mit monhatnánk? Nos… Good Luck, azaz sok szerencsét!”
Az album keverését a Grammy-díjas Nicolas Verhnes végezte, míg a masterért Greg Calbi felelt a New York-i Sterling Soundból. A zenekar az év eleje óta csepegtetett klipeket a lemezről, úgy, mint a Phantom Planet, a Desktop, a Boys Do Cry vagy a múlt héten megjelent Only The Moon Can See The Sun. Augusztus 16-tól pedig a teljes lemez elérhető az online zeneáruházakban. A Carnival Youth a Szigeten is fellépett, szeptemberben pedig a Good Luck európai turnéjával térnek vissza: 21-én Debrecenben, a Víztoronyban, míg 22-én Budapesten játszanak a Dürer Kertben.