Három koncert, három évtized Tankcsapda: július 30-án jön a folytatás a Parkban!
Hazánk legnépszerűbb rockzenekara – a háromtagú Tankcsapda – a hármas szám jegyében a 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. A debreceni Tankok sok, régen, vagy élőben talán sohasem játszott dalt vesznek elő, de egyéb meglepetésekkel is készülnek. Júniusban az első évtizedet teltház előtt idézték fel, de a java még hátravan: július 30-án a 2. évtizeddel, október 15-én pedig a 3. évtizeddel várják a rajongókat.
A Tankcsapda története 1989 februárjában indult – a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak. Első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán és önállóan a Petőfi Csarnokban is.
A Tankcsapda pályafutásában talán az a leghihetetlenebb, hogy az őket övező őrület és rajongás a bő három évtizedes fennállás óta egyáltalán nem csillapodott. Hiába nőttek fel azóta már generációk, fiatalok és idősek szíve egyszerre dobban, ha a kedvenceiket a színpadon látják.
A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. Ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe most három – időrendben tematikus – koncerten a Budapest Parkban, ahol a következő két állomáson, július 30-án és október 15-én egymástól eltérő, teljesen más műsorral készülnek.
Július 30-án a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket. Október 15-én pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig – a Liliput Hollywood album dalaira is nagy hangsúlyt fektetve – hozzák majd a zúzós slágereket.