Jövő héten indul a Fekete Zaj!
Hat év után visszatér a Mátrába a kultikus Fekete Zaj Fesztivál! Az alternatív zenék megannyi ágából táplálkozó rendezvény szervezői 2018. augusztus 17. és augusztus 19. közé ismét kiadták az évek óta visszavárt hívószót, és a ’klasszikus’ mátrai helyszínen, a festői Sástó környékén ismét életet lehelnek az ország egyik utolsó, valóban underground fesztiváljába!
Bár a Fekete Zaj, mint fesztivál 2013-ban jelentkezett utoljára, az elmúlt években sem tűnt el teljesen: Fekete Zaj Klub és Fekete Zaj Tél néven, beltéri rendezvényként továbbra is a rajongók mellett maradt a szellemisége, amely erejét mi sem mutatja jobban, mint hogy a törzsközönség és a korábbi fellépő zenekarok életre hívták a Fekete Zaj Osztálykirándulást, amely újra és újra elvitt egy darabot a rendezvényből a Sástó mellé. Idén viszont végre ismét a legteljesebb formájában kapjuk meg az eseményt, amely eszenciájának jelentős részét természetesen 2018-ban is a gondosan válogatott fellépősor adja majd!
Az idei Fekete Zaj fellépői között ott lesz például a meghökkentő zenei társításokkal és elképesztő élő produkciókkal operáló francia Igorrr, a brit is svéd tagokat szép számban felvonultató, a zseniális kísérletezős rockban utazó Crippled Black Phoenix. A legsötétebb thrillerek világát idéző zenét hoz Anna von Hausswolff Svédországból, aki nem mellékesen már Nick Cave előzenekaraként is hibátlanul bizonyított a kontinens legnívósabb nagyrendezvényén, a Montreux Jazz Festival-on.
Fellép még a francia alternatív metal szcéna egyik ikon csapata, az Alcest is, ízelítőt kapunk Észak-Amerika minőségi synthpop helyzetéről az Aesthetic Perfection által.Legalább ennyire nyelvcsettintős érkező a Kælan Mikla, akik az izlandi dark wave sötét világába nyitnak majd kaput és nem mellékesen a The Cure legendás énekese, Robert Smith is méltó fellépőnek tartott az idén általa szervezett Meltdown Festival-ra. Természetesen nem maradhat el a Fekete Zajjal szinte egybeforrt, már több mint négy évtizedes (!), kultikus zenei múltat maga mögött tudható Vágtázó Halottkémek érkezése, és hipnotikus erejű koncertje sem.
Ha pedig már a hazai vonalnál tartunk, a magyar underground zenei élet is borzasztóan erős mezőnnyel képviselteti majd magát. A dark elektrotól a shoegazen át a doll metalig olyan fellépők érkeznek a rendezvény fövenyére, mint a Képzelt Város, a Middlemist Red, az Ann my Guard, a Sonya, a Dereng, a Dope Calypso, az Agregator, a Gustave Tiger, Csihar Attila, a Black Bartók, a Psycho Mutants, a Trillion, a Ygfan, az Arkhē, a divideD, a Phantasy Bureau, a Shapat Terror vagy a Perihelion.
Alább a Fekete Zaj 2018 napi bontása, a fesztivál honlapján pedig már a részletes programot is böngészhetitek.
- 08.17, péntek: Black Bartók, Boy Harsher, Divided, Entrópia Architektúra, Gustave Tiger, Igorrr, Julinko, Kælan Mikla, Longbong, Manic Miner, Molnár Róbert Band, Padkarosda, Persona Non Grata, Psycho Mutants, Pyøba, Rats Kill Bats, Shapat Terror, Svoid, The Keeymen
- 08.18, szombat: Agregator, Ann My Guard, Anna Von Hausswolff, Annelie, Arkhē, Clue, Crippled Black Phoenix, Dope Calypso, I.O.N., Intimate Stranger, Isle Of Man, Képzelt Város, Modef, Phantasy Bureau, Reason, Vágtázó Halottkémek, Zivatar
- 08.19, vasárnap: Aesthetic Perfection, Alcest, Autumn Twilight, Dereng, Gunmaker, Lazerpunk, Machabray, Middlemist Red, Perihelion, Planetdamage, Pornography, Priest, Raw Melody Men, Sonya, The Moon And The Nightspirit, Trillion, Void Ov Voices (Csihar Attila), Ygfan
Helyszín
Nem lehet teljes a Fekete Zaj 2018 bemutatása a helyszín említése nélkül, hiszen a rendezvényhez hátteret adó Sástó már önmagában is egy elvitathatatlan érv fesztivál mellett. Az ország legmagasabban fekvő tavának a partja, az azt övező erdő békéje és a környező hegység ívei teszi a Fekete Zajt azzá, ami. Ha pedig egy kis sétára is hajlandóak vagyunk, akkor felkapaszkodhatunk a Sástói kilátóra, ahonnan tiszta időben még akár a Budai-hegységnek is inthetünk, vagy csak egy kis andalgásra vágyunk, akkor akár a tóparton vezető tanösvényt is bejárhatjuk.
Praktikusabb, de legalább ilyen fontos tényező, hogy az utóbbi években nagyon sokat fejlődött a helyi infrastruktúra. A Sástó környékét gyakorlatilag teljesen felújították az elmúlt években, a fesztivál szorosan vett helyszínén pedig megújultak vizesblokkok, és több új épület is kisarjadt, így például szállás fronton a sátorozás mellett az új hotel szobái, vagy akár különböző komfortfokozatú, 2 és 4 személyes faházak és apartmanok is elérhetőek. Ha pedig a teljes ellazulásra vágyunk, akkor egy vadonatúj egy wellness részleg is segíti a fesztiválesték utáni feltöltődést.
Jegyek
A Fekete Zajra a bérletek augusztus 16-ig kaphatóak az elővételes 11990 Ft-os áron, a napijegyeket pedig 4990 Ft-ért szerezhetjük be.
Fekete Zaj 2018 további információk >>>
Fekete Zaj 2018 jegyelővétel >>>