Egyéb

Két hét múlva visszatér Budapestre az Anti-Flag

2022.06.28.

author:

Két hét múlva visszatér Budapestre az Anti-Flag

A pennsylvaniai csapat 4 év után újra Budapestre látogat legújabb, 20/20 Vision című lemezükkel. A Welcome to 1984 turné július 10-én gurul be az A38 Hajóra.

A pennsylvaniai punkrockerek újra támadnak! Az Anti-Flag legutóbb az Offspring előzenekaraként látogatott hazánkba 2018-ban, de 2008 óta szinte nem telt el magyar nyár nélkülük. A járvány sajnos közbeszólt, úgyhogy ezúttal két évet kellett várnunk, hogy a 20/20 Vision című legújabb lemezük legjobb dalait élőben is hallhassuk. A ‘Welcome to 1984’ névre keresztelt turné július 10-én vasárnap az A38 fedélzetét veszi birtokba, mi pedig alig várjuk, hogy a négyes újra felkavarja nálunk is az állóvizet az olyan örök klasszikusokkal, mint a ‘Fuck Police Brutality’, a ‘Die for your government’ vagy a ‘This is the end (for you my friend)’.

A zenekar az 1988-as megalakulása óta töretlenül halad előre, tizenkét stúdió albumuk jelent meg, ami önmagában is szép eredmény, viszont a stúdiózás mellett a koncertezéssel sem állnak le egyetlen pillanatra sem, szinte mindig úton vannak, minden kontinenst többször körbe turnéztak már. A zene mellett fontosnak tartják a környezetvédelmi és politikai állásfoglalást, melyek dalaikban is visszatérő elemek. Justin, Chris, Chris no.2 és Pat lassan huszonöt éve borzolják az idegeket, háború- és fegyverellenes dalszövegeikre napjainkban sajnos nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. A koncerten biztosan számíthatunk aktuálpolitikai és egyéb fajsúlyos témák feszegetésére, izzasztó circle pitekre és hajó billegésre, úgyhogy aki bármelyikre is érzékeny, az zárt cipővel, nyitott szívvel és daedalonnal érkezzen a helyszínre.

Anti-Flag koncert jegyek >>>

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.