Koncertvideóval jelentkezett Egyedi Péter szólóprojektje
A Mmamt néven alkotó Egyedi Péter az év elején jelentette meg második szólólemezét ’II’ címmel. Habár az albumot egyedül készítette, a most megjelent koncertfilmben 6+1 fős felállásban szólalnak meg a ’II’ dalai.
„Már a lemez elkészülte előtt tudtam, hogy szeretnék majd egy ilyen zenekari felvételt. Ami teljesen élő, amin keresztül megmutathatjuk, hogyan játsszuk el az egész lemezt együtt, így hatan. Habár az albumot egyedül raktam össze, ezt most nagyon is együtt csináltuk. Ott van benne a játék, az együtt játszás, ott van benne egy jó nagy adag ebből az öt (hat) csodás emberből. És hát nem is találhattunk volna szuperebb embert Jimnél, akinek ilyen szeme van, aki ezt az egészet megörökítette és kisfilmmé varázsolta.” – mondta el Egyedi Péter a koncertvideóról.
A közel 40 perces filmet Bátori Gábor ’Jim’ készítette, aki olyan zenekaroknak fotóz vagy csinál mozgóképes tartalmakat, klipeket, mint a 30Y, a Quimby, az Elefánt, az Esti Kornél vagy a Blahalouisiana.
„Ez a projekt úgy fog megmaradni az emlékezetemben, mint a session, ami baromi sokat segített abban, hogy kiszakadjak a bezárkózottságból. Mentálisan jelentett sokat, hogy végre emberek közé mehettem, nagyon kedves emberek közé, akik ráadásul kiváló zenészek és nagyon jó dalokat játszanak.” – Mondta el Jim az együttműködésről.
A Mmamt produkcióban csupa elismert underground zenész játszik. Boros Levente a Qualitons és az Amoeba dobosa, Jancsovics Máté The Hybrid Drummer néven tevékenykedik, emellett pedig a Punnany Massifban és a Kistehénben dobol. Hegyi Áron a Jazzékiel és Mezumm zenekarokban billentyűzik, Lee Olivér az ék gitáros énekese és a Trillion gitárosa, Örményi Ákos pedig Egyedi régi fegyvertársa az Óriásban. A felvételekre csatlakozott hozzájuk Cseke Dániel, az Aurevoir. zenekar szaxofonosa.
A Mmamt ezzel a nagyzenekari felállással lép fel a MiniFishingen június 17-én szombaton A tűzhöz közel színpadon. „Egy hangulatos erdei koncerttel készülünk, ahol nem a színpadon, hanem az emberek között játszunk majd, a természet lágy ölén.” – mesélte a fellépésről Egyedi Péter.
A Mmamt II – ÉLŐBEN koncertfilmet az EMI Sound stúdióban rögzítették Krokavecz Tamás segítségével. A hangot Egyedi Péter keverte és Dorozsmai Gergő masterelte. Akoncert anyaga hamarosan elérhető lesz az összes nagyobb zenemegosztó felületen. A lemezbemutató koncert november 25-én lesz az A38 Hajón.