Megérkeztek az UH Fest 2019 első fellépői!
A műfaji korlátok nélküli, underground fesztiválozás budapesti origója, az UH Fest 2019 őszén is bekopogtat a város klubjaiba és egyéb helyszíneibe, hogy megmutassa, mit is jelent igazán túllépni a konvencionális zenéken, és a beszűkült gondolkozáson, ehhez pedig az első fellépőket is leszállították a szervezők!
Az idei UH Fest vendége lesz Lea Bertucci amerikai zeneszerző, aki alt szaxofonnal, basszus klarinéttal, elektronikával és különféle elektroakusztikus interferenciákkal, gerjedésekkel dolgozik, Methal Aether című tavalyi lemeze az évvégi listák gyakori szereplője volt, az NNA Tapes adta ki.
Három évvel ezelőtti lenyűgöző audiovizuális műsora után ismét az UH Fest vendége az iráni Ata Ebtekar, azaz Sote. Ebtekar a Hardcore Sounds of Tehrancímű lemeze megjelenésének évében járt nálunk, ezt követően készítette el a közel-keleti zenei hagyományokat szintetizáló és manipuláló, illetve újraértelmező Sacred Horror in Design című művét, amelynek a koncepcióját idei, Parallel Persiacímű, a Diagonal által kiadott lemezén viszi tovább. Ezt mutatja be trió felállásban a fesztiválon: Arash Bolouri szantúr, illetve Pouya Damadi tar hangszereken, valamint Ata Ebtekar elektronikán.
Lea Bertucci szólófellépése és Sote „Parallel Persia” című triókoncertje is a Trafóban lesz látható. Szintén több év után tér vissza a fesztiválra Somló Dávid, Makkai Dániel és Porteleki Áron szabadzenei triója, a Dorota, amely az UH Festen mutatja be új, Solar The Monk című lemezét.
Izlandról érkezik hozzánk dj. flugvel og geimskip, azaz Steinunn Hardardottir, aki elektronikus horrorzeneként jellemzi munkásságát, űrasszociációkkal és bizarr játékossággal, egy kritikus szerint egyszerre van jelen a zenéjében a Suicide, Joe Meek, Grimes és a J-pop, de inkább mutatunk egy videót arról, hogy miért várjuk nagyon a fellépését.
A brüsszeli Clara!-t azóta szeretnénk elhívni, amióta először hallottuk a Reggaetoneras című mixtape-jét, amelyből nemrég jött ki a harmadik rész. A kizárólag női reggaeton MC-ket szerepeltető mixei és editjei szórakoztatóak és vadak, humorosak és sodró lendületűek, ő maga a Prrr! Prrr! kollektíva tagja, illetve az Editions Gravats kiadó köreiben alkot: utóbbinál jöttek ki cuccai, illetve nemrég közös lemeze Maoupa Mazzocchettivel és Low Jackkel is – ők mindketten játszottak már az UH Festen, most Clara! jön.
A fesztiválon lép fel a palesztin hiphop és Ramallah új zenei színterének kulcsfigurája, Muqata’a. Korábban a Ramallah Underground kollektíva tagja volt, amelyet a Boiler Room és a 4:3 tavalyi közös, Palestine Underground című zenei dokumentumfilmje mutatott be.
Végül, de nem utolsósorban pedig ellátogat hozzánk két kultikus finn kiadó feje egy dj-szettre. Az ODJ az „old dj” rövidítése, a kilencvenes évek óta használják ezt a nevet Tommi Grönlund és Harri Hännikäinen, a Sähkö Recordings és a Keys of Life alapítói, amikor ketten dj-znek.
UH Fest 2019 jegyek >>>