Megjelent a Fran Palermo harmadik nagylemeze!
A Fran Palermo évek óta a budapesti klubélet megkerülhetetlen zenekara – nyertek már többek közt Petőfi-díjat, a dalszerző-frontemberéről, Henri Gonzoról az Index forgatott dokumentumfilmet, aki nagy port kavart a Dalfutár legutóbbi évadában is, illetve az ő nevéhez köthető a kasszasikernek számító FOMO című film két betétdala (Jeopardy, Coin in the Fountain), amiért Highlights of Hungary díjra is jelölték, illetve a Jeopardy videója a Magyar Klipszemlén díjat is nyert.
A Crocodile Juice Bar című lemezt részben Henri házi stúdiójában, részben pedig a legendás londoni Toe Rag Studiosban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples.
Az összesen 11 dalt és 2 interlude-ot tartalmazó eklektikus nagylemez szövegeit változatos és szerteágazó témák ihlették – a frontember-zeneszerző-szövegíró Henri Gonzo saját bevallása szerint a Crocodile Juice Barba betérve nagyon sok különböző témával találkozhatunk.
“Ez a lemez olyan mint végig sétálni egy nagyon hosszú utcán ahol van rock and roll kocsma, latin negyed, francia terasz, utcán énekelő afro-kórus, arab és zsidó negyed, templom, temető, kaszinó… Mindenhol megálltunk, mindenhová bementünk, és pár percig figyeltük, hogy mi történik. Az utca egyik végén sivatag, a másikon tenger.”
Henrit az elmúlt időszakban rengeteg dolog inspirálta – különböző kultúrák, régi filmek hangulatai, ráadásul ezek az impulzusok a legfurcsább helyzetekben érték, éjjel a hűtőszekrény nyitogatásakor vagy éppen este a benzinkútra sörért tartva.
A Crocodile Juice Bar a Fran Palermo legérettebb anyaga, ami a sokfajta hatásnak köszönhetően a korábbiaknál sokkal kísérletezőbb és szerteágazóbb, de mindemellett hűek maradtak a tőlük megszokott hangzáshoz.