Morcheeba a Budapest Parkban!
A brit triphop duót valószínűleg nem kell különösen bemutatni a magyar közönségnek, hiszen számos alkalommal jártak már nálunk az intim kiskoncerttől kezdve a fesztiválok nagyszínpadáig. Ezúttal a kettőt ötvözik – június 29-én a Parkban ugyanis egy egész estén át hallhatjuk az idén huszonöt éves formáció legkiemelkedőbb dalait.
A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó együttest. Big Calm című második nagylemezük több országban is platina minősítést ért el. A sikerszéria a következő albummal is folytatódott, ezen volt megtalálható a világszinten nagy áttörést hozó Rome Wasn’t Built In a Day című dal, amely a mai napig a legnagyobb slágereik közt van számon tartva.
A Morcheeba a mainstream sikerek ellenére mindig is úttörőnek számított a maga műfajában, és egyáltalán nem ijedtek meg a kísérletezéstől és az új területek felfedezésétől. Talán ennek is köszönhető, hogy 2003-ban Skye Edwards úgy döntött, kipróbálja magát egyedül is a színpadon, és bár szólókarrierjében is hamar megtalálta a hangot – mely négy önálló lemezén köszön vissza -, 2010-ben úgy döntött, újból a Morcheeba keretein belül” bontakoztatja ki egyedülálló tehetségét. Saját bevallása szerint ez a kis kitérő segített neki abban, hogy újradefiniálja szerepét a zenekarban, és ezúttal egy sokkal magabiztosabb, kiforrottabb dalszerző-énekesként térjen vissza.
Ebben a felállásban két újabb albumot (Blood Like Lemonade, Head Up High) jelentettek meg, majd úgy döntöttek, Paul Godfrey nélkül folytatják tovább. A változás pedig ismét új kapukat nyitott meg – jogi viták miatt először Skye & Ross néven folytatták, és a projekt keretén belül egy cím nélküli lemezt jelentettek meg. Majd a nézeteltéréseket tisztázva újból Morcheebaként kezdett el alkotni a páros, melynek legutóbbi lenyomata a 2018 nyarán megjelent Blaze Away című anyag lett, melyet egy remixekkel feldúsított delux verzió követett tavaly. Skye és Ross párosa pedig mintha felszabadultabb lenne, mint valaha – bátran nyúlnak a legkülönfélébb korszakok legkülönfélébb stílusaihoz, legyen szó a hatvanas évek pszichedelikus rockjáról vagy éppen a kilencvenes évek hiphopjáról.
A Morcheeba tehát tavalyi nagysikerű fesztiválfellépése után idén önálló koncerten is bemutatja új anyagát, de június 29-én a Budapest Parkban az egész estés, teljes diszkográfiát felölelő koncerten biztosan elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint a Rome Wasn’t Built In A Day, az Enjoy The Ride vagy a Sea.
Morcheeba @ Budapest Park jegyek >>>
További kiemelt Budapest Park koncertek
- 05.04: Sofi Tukker
- 06.03: Deftones
- 06.04: 5 Seconds Of Summer
- 06.08: Black Veil Brides
- 06.13: Scooter
- 06.14: Billy Talent
- 06.22: Nick Mason’s Saucerful Of Secrets
- 07.08: LP
- 07.15: Marcus Miller
- 09.02: Pixies
- 09.07: Tash Sultana
- 09.12: Thomas Anders