Tavaszindító Tixa-zenék – kedvenc dalaink, nem magyar és nem angol nyelven
Nincs mit szépíteni: ez a tavasz nem azt a kikeletet hozta, amit szerettünk volna, de reméljük, hogy a Tixa márciusi zenei válogatásával át tudunk adni egy kis pozitív energiát nektek. Ezúttal a csapat tagjai hintették meg aktuális kedvenceikkel a lajstromot, amihez egy-egy gondolatot is hozzátettek. Jó hallgatást, kitartást és várjuk, hogy elvonuljanak a felhők!
Balázs: Pidzama Porno – Pasazer
„A szegedi Gőzerővel Lengyelországban játszottunk egy folk-rock fesztiválon. A zenekar énekese, Szurdi Zsolt (aki azóta már sajnos nincs köztünk), megkért arra, hogy két-három számonként csatlakozzak hozzá a színpadon és a kb. 2000 fős közönség előtt tolmácsoljam azt, amit ő konferált. Lámpaláz hegyek! Aztán az este főbandája a Kult nevű lengyel csapat volt, akik a koncertet ezzel a klasszikussal zárták, rengeteg ember előtt.
Egyszerre táncoltam és röhögtem. A fesztiválon amúgy fellépett egy későbbi Sziget-nagyszínpados banda is. Ennek a dalnak a végén viszont különösen izgi a közönség kántálása, ezt eddig inkább gyerekszobákban hallottam lefekvéskor. Amúgy innen a hazautunk is kalandos volt, de valahogy szinte minden lengyel utam kalandosra sikerült, két olyan is volt, amiről másfél-két nappal később jöttem haza.”
* * *
Kriszti: Movits! – Sammy Davis Jr.
„Nagyon régen a Veszprémi Utcazene Fesztiválon hallottam őket, ahova amúgy is mindig úgy mentünk, hogy nem ismerünk senkit, de mindig találtunk zenekart, akibe bele lehet szeretni. Én meg akkor kezdtem (?) vagy már tanultam egy ideje szaxofonozni, szóval nem is volt nehéz ez a szerelembe esés. Voltam egy-két budapesti koncerten is utána, nagyon jó bulit tolnak, nyilván semmit nem értek a szövegekből, de így is el tud húzni. Már egy ideje nem követem őket, de majd meghallgatom az új dolgaikat is szerintem.”
* * *
Roland: Gotan Project – Mi Confesión
„Hiphop a tang ritmusára – eléggé vad ötlet, de Argentínában ez is működik. Kicsit rágógumi, de így se sikerült kiűzni tizeniksz éve a fülemből.„
* * *
Zsani: Subsonica – Tutti I Miei Sbagli
„Ugyanígy olasz előadók közül a Subsonicát nagyon megszerettem egyetemen. Volt egy nagyon jó olasz tanárom, aki úgy próbálta megszerettetni velünk az olasz kultúrát, hogy megkért minket, hogy a hozzánk közel álló témában keressünk saját kedvenceket. Így hamar rámentem az olasz rockra, amit kicsit viccesnek találtam, mivel nagyon barátságosnak és boldognak hangzik a nyelv, még ha éppen átkot is szór rád. Ezért inkább pop dalokra függtem rá, így jött be a Subsonica az életembe.”
* * *
Anna: The HU – Wolf Totem
„Szerelem első hallásra! Így kezdődött a kapcsolatom a The HU zenekarral. Ami nagyjából itt meg is állt, mert sajnos élőben még nem volt szerencsénk találkozni. Persze ami késik nem múlik. Tudok várni. Talán hamarosan eljönnek ide hozzám,Magyarországra. Remélem…. Hát istenem…legrosszabb esetben én megyek Mongóliába. Mint tudjuk, a hegy is elmehet Mohamedhez! Más szempontból remek szomszéd idegelő zene. Komolyan,tapasztalat!”