Fesztivál ajánló Jegyelővétel

Tíz nap a Balaton-felvidéken koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, túrákkal

2021.06.03.

author:

Tíz nap a Balaton-felvidéken koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, túrákkal

30. jubileumát ünnepli július 23.és augusztus 1. között a Művészetek Völgye! Sok-sok könnyűzenei koncerttel, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programmal, valamint biciklis, gyalogos túrákkal és a megszokott Völgyhangulattal tér vissza az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.

A Művészetek Völgye különlegessége, hogy három gyönyörű balaton-felvidéki település adja az alapjait, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. Az utcák és a környező természet maga a díszlet, az épületek, intézmények pedig átalakulnak a fesztivál ideje alatt. Koncerthelyszín lesz az óvoda udvarból, galéria a tűzoltószertárból és a buszmegállóból, színház a közösségi házból, hangversenyterem a templomokból. A helyi lakosok vendéglátói a fesztiválnak, motorjai és mozgatórugói az eseményeknek. Minden helyszínen, udvarban más hangulat és összesen közel ezernyolcszáz program várja a látogatókat.

ÚJ HELYSZÍNEK

Idén először nyit saját udvart Vecsei H. Miklós és a POKET közösség, irodalmi és zenés programokat terveznek és együtt alkotásra hívják a fesztiválozókat. Szintén új helyszínt indít a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség, a Petőfi Udvarban lesz kortárs és klasszikus irodalom, koncertek, kiállítás, kertmozi és mese is. Magyar szerzők műveit viszi színpadra az Újszínház, az újSZÍNpad-on könnyed, nyáresti előadásokat láthat a közönség. Kapolcs új főterére költözik a kézműves vásár és a Nemzeti Filmintézet. Minden este a 120 éves magyar film kínálatából vetítenek régi és új alkotásokat a Hello Wood által épített Pajta Mozgó filmszínházban, a felújított MűvészVölgy Kúria pedig a Filmarchívum otthona lesz. A Kapolcson egész évben működő, de első Völgyező Kalapos Kertbe a MANK Artporta költözik be kortárs kiállításokkal, színházzal, képzőművészeti workshopokkal. Műgyűjtés másként művészeti kalandjátékuk keretein belül további helyszíneken is izgalmas kortárs művészeti alkotásokat rejtenek el. Az Analóg Udvarban a fotózás alapjaival ismerkedhetnek az érdeklődők, alkotásaikból instant kiállítás nyílik. Egy napra az Operaház is a Völgybe érkezik, kamionon hozzák el Donizetti vígoperáját, a Szerelmi bájitalt. Új játékteret nyit kosaras körhintával, népi ügyességi játékokkal a Hagyományok Háza. Visszatér a Művészetek Völgye programjába a Klastrom, az ikonikus templomrom fényfestészeti alkotásokkal minden este egyedi hangulatot kap.

ŐSBEMUTATÓ

A Művészetek Völgye első saját előadását, A tehetséges Mr. Ripley színpadi változatát július 23-án mutatják be a fesztivál Színház Színpadán. A világhírű pszichológiai thriller Magyarországon most először kerül színpadra. A rendező Csiby Gergely, az előadás zenéjét Ember Márk szerezte, a díszlettervező Márkus Sándor. Szereplők: Szántó Balázs, Gazdag Tibor, Ruzsik Kata, Jerger Balázs, Király Dániel, Bajor Lili, Dino Benjamin, Katona Péter Dániel.

Szőke András és Badár Sándor A delelő obsitos és a fekete bárány című stand-up műsorral kiegészített filmszatírájával a fesztivál közönsége találkozhat először. Az alkotás később sem kerül mozikba, kizárólag vándor előadásként járja majd az országot. A filmben több ismerős Völgyhelyszín is megjelenik, létrejöttét a Művészetek Völgye is támogatta.

JUBILEUM

Az idei év az újra nyitás öröme mellett az emlékezésről, ünneplésről is szól. Harmincadik alkalommal valósul meg a Művészetek Völgye, a jubileum alkalmából, különböző helyszíneken, minden korábbi fesztiválévből újra műsorra kerül egy-egy népszerű program. Az 1989-es Művészeti Napoktól indulva a látogatók belekóstolhatnak az előző fesztivál évek egyedi légkörébe többek között Galkó Balázs, Hobo, Bérczes László vagy Szőke András segítségével.

A Művészetek Völgye kerek évfordulója mellett számos egyéb jubileum is ünneplésre ad okot a Völgy tíz napja alatt. 75. születésnapját ünnepli Hobo, aki új, vigántpetendi helyszínén, előadóestjeivel várja a rajongóit minden nap, július 28-án pedig a Panoráma Színpadon ad nagykoncertet. Megemlékező kiállítási program nyílik az 51-es körzetben és a Galántai házban a 30 éve indult Újkapolcs Galéria és a 80 éves képzőművész-kurátor Galántai György 50 évnyi munkásságának dokumentumaival. A 30 éves Muharay Népművészeti Szövetség hagyományörző programokkal, mesével, tánccal, zenével a harmadik megjelenését ünneplő Pest-Buda Udvarban lesz jelen. Szintén 30 éves a Quimby, ezalkalomból Plusz-Mínusz koncertjükkel állnak a Panoráma Színpadra. Visszatér a Völgybe a 25 éves Fonó, a világzene izgalmas színeit mutatják be taliándörögdi helyszínükön, a Kocsor Házban, fellép az Aurevoir, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Dresch Quartet, a koncertek előtt fontos témákat boncolgató beszélgetésekre hívják a közönséget. A kapolcsi Folk Udvar házigazdája a 20 éves Hagyományok Háza, programjukban idén a nő kerül a középpontba. A népzenei fellépők, a hajnalig tartó táncház és énektanulás mellett női kézműves mesterségeket és jól bevált praktikákat mutatnak be, elmesélik mi az asszonyfarsang és, hogy ki az ángyomasszony. 20 éves a LEMangURIA, udvarukban szabadtánccal, mozgásimprovizációval, önismereti programokkal töltik fel a látogatókat. A Kaláka Versudvar idén 10. alkalommal nyitja meg kapuit, a Völgy szívének is nevezett helyszín házigazdái az 50 éves Kaláka Zenekar és az idén 50. születésnapját ünneplő Lackfi János. Náluk vendégeskedik Szirtes Edina Mókus, a Makám és Laár András, a tíz napot ökumenikus istentisztelettel zárják. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című verslemezének 10. jubileumi koncertje szintén a Művészetek Völgyében hallható majd a színes zenei élményeket ígérő Harcsa Veronika Udvarban, ahol a Modern Art Orchestra, a Nagy Emma Quintet és a Kéknyúl is zenél.

TÍZ NAP, AMIKOR MINDENKI A VÖLGYBEN LESZ

A Művészetek Völgye nagyszínpadán lép fel a Csaknekedkislány, a 30Y, az Erik Sumo Band, az Irie Maffia, Dés László, az Elefánt, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Csík Zenekar, az Esti Kornél,  Hobo, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Random Trip, a Szabó Balázs Bandája és Rúzsa Magdi.

A Budapest Fejlesztési Központ által tervezett zöldfejlesztésekről, a klímaváltozás hatásairól, városfejlesztésről indul minden nap beszélgetés a Pest-Buda Udvarban, kiállításokkal, zenével, gasztrokalandokkal, gyermekmegőrzővel, képességfejlesztő játszóházzal és sok természeti érdekességgel színesítve, továbbá olyan esti programokkal, mint a Grecsó fivérek közös estje vagy a Kaukázus koncert. Egy udvarnyi Kőbánya életérzés a Völgyben is található, a fővárosi kerület helyszíne egész nap várja a látogatókat. Napközben a családoké a főszerep babakocsmával a legkisebbeknek, szórakoztató workshopokkal, izgalmas előadásokkal a felnőtteknek a rocktöritől a kézműves sörfőzésig. Fellépnek náluk fiatal tehetségek és rocklegendák, mint a Fran Palermo, a Mörk, az Ivan and the Parazol vagy a Póka Egon Experience. Feltörekvő zenekaroké a színpad a Hangfoglaló Udvarban, fellép Perrin, Ohnody és a Ricsárdgír. A Cirque du Tókertben lesz látható az Óbudai Danubia Zenekar és Jaklovics Péter közös előadása, a Zenegyűlölő 2.0, és itt állnak színpadra a kortárs tánc és az újcirkusz legjobbjai. My Land című produkcióját hozza a Recirquel, a Tünet Együttes szabadtéri nagytakarítást rendez, a Firebirds workshopjain bárki kipróbálhatja magát artistaként.

A Momentán Társulat kreatív improvizatív színházában az imprózás technikája mellett számos komolyabb téma és élettörténet kerül feldolgozásra. Palya Bea különleges Palya-napokat szervez a Fonóban, hogy újra kapcsolódhasson régi és új rajongóihoz.

Irodalmi programokkal készül a Magyar Írószövetség, finom dallamokkal szórakoztat fákkal ölelt kapolcsi helyszínén a Muflon Jazz Udvar.

A kapolcsi és a vigántpetendi templom is várja a klasszikus zene kedvelőit, előbbiben koncertezik az Amadinda Ütőegyüttes, a Talamba, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Snétberger Központ. Utóbbiban a Papageno Klasszik ebéd után izgalmas előadásokat, kora esténként változatos kamarakoncerteket kínál.

A Színház Színpadon a Művészetek Völgye saját darabja mellett az Art-Színtér, a Füge Produkció, az Orlai és az Ördögkatlan Produkció darabjait láthatja a közönség. A Tarisznya Udvarban minden az emberi kapcsolatokról szól, udvarprogramjuk mellett teremtésvédelmi e-tanösvényt is indítanak, melynek segítségével a Taliándörögd környéki derűs lankákat és mezőket bejárva találkozhatnak a családok a pusztai vándorlás (Exodus) történetével. A Református templom a találkozás, beszélgetés, felfedezés, játék, és irodalmi finomságok helye lesz. A Diabelli Alapítvány természettudományos oktatói, művésztanárai egész napos foglalkozásokkal, a TársasjátékVölgy csapata klasszikus és új játékokkal készül. Igazi lazulós hangulat várható a KenderKertben és minden kérdést körbejárnak, amit a kenderről tudni érdemes. A Petendi Pajtában előadók játékát világ- és elektronikus zenei fúziók, lágy dallamok és tekintélyes basszusok jellemzik, a Művészeti Középiskolák Találkozóján, a fesztiválozókat bevonva három iskola kísérletezik többféle művészeti ágban.

Az Aktív Magyarország Völgybázisáról e-bike és gyalogos túrák is indulnak, a természet- és környezetvédelmi egyesületek, nemzeti parkok, mint a WWF, a Jane Goodall Intézet vagy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Művészetek Zöldje helyszínen vernek sátrat. A Tűzoltószertárban Silye Juli a transzgenerációs hatásokat összművészeti programokkal teszi átélhetővé, ugyanitt Hatvany Csaba iparművész megmutatja, hogyan készülnek furcsa, fonott tárgyai.

Debreczeny Zoltán veszprémi festőművész idén 21. alkalommal tart kiállítást a kapolcsi autóbusz váró helyiségben. KAPOLCSXXX című alkotását árverésre bocsátotta a fesztivál közösségi oldalán azzal a szándékkal, hogy a kép értékesítéséből származó bevételt az autóbusz váróhelyiség korszerűsítésére ajánlja fel.

HELYI ÍZEK ÉS ÉRTÉKEK

A fesztivál tíz napja alatt az ÉltetőVölgyben kínálják helyi termelők a Balaton-felvidék legfinomabb borait, házi sajtjait, lekvárjait, szörpjeit, tésztáit, mézeit. Kertben nevelt, termesztett alapanyagokból ízes, finom házias, szívvel lélekkel elkészített helyi ételeket kóstolhatnak a fesztiválozók a Kék Abroszos helyeken. A KincsesHáz programjaival a Balaton-felvidék és a Kárpát-medence fiataljainak mutat jövőképet. Az Ősök Háza helytörténeti, vallástörténeti és falusi szokásmódokat bemutató programokkal várja az érdeklődőket, Tóth G. Péter helytörténeti sétáin régi fényképek, vicces és megható történetek és legendák, a kapolcsi Falumalomban korabeli berendezések, gabonaminták és látványőrlés. A kirándulni vágyók a Digitális Vándor applikáció segítségével részt vehetnek egy kapolcsi mesetúrán és két új környékbeli túra is debütál az alkalmazáson belül, a Művészetek és titkok a Völgyben és a Pusztai vándorlás Ararát teremtésvédelmi e-ösvény. A helyi értékeket és látnivalókat mutatja be a Malmok Völgye út is.

A Művészetek Völgye Fesztivál is része a 2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programnak, hisz a fesztivál három települése abban a régióban helyezkedik el, amit a program körülölel. A program célja, hogy meglévő eseményeket összefogva és új izgalmas projekteket létrehozva bemutassa a térség sokszínűségét és mélységében is megismertesse Magyarország új kreatív kulturális régióját, a Bakony-Balaton régiót.

ZÖLD VÖLGY

A Művészetek Völgye továbbra is nagy hangsúlyt fektet a zöld fejlesztésekre, repoharakkal, lebomló evőeszközökkel, szelektív hulladékgyűjtéssel terveznek, valamint egy helyszíni komposztálót is telepítenek a Völgybe.

Művészetek Völgye 2021 jegyek >>>


 

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.