Jegyelővétel Koncertajánló

2024 nyarán a Budapest Parkba érkezik a Take That

2023.10.16.

author:

2024 nyarán a Budapest Parkba érkezik a Take That

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat is bemutatják a magyar közönségnek. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes 2024. július 3-án friss lendülettel veszi be a Budapest Park színpadát.

Take That 1989-ben alakul Manchesterben, az eredeti felállásban Gary BarlowHoward DonaldMark OwenJason Orange és Robbie Williams szerepelt. Tulajdonképpen az első lépésektől kezdve sikerre volt ítélve a produkció, debüt lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt, kétszeres platina minősítést ért el. Alig több mint egy évvel később már érkezett is a folytatás: Everything Changes című anyaguk már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint 3 millió példány kelt el belőle. Ezt követte ‘95-ben a Nobody Else, amin olyan slágerek is helyet kaptak, mint a Back For Good, a Sure vagy a Never Forget és 11 országban vezette az eladási listákat. Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd sikereik csúcsán, ‘96 februárjában a Take That bejelentette feloszlását. A történet azonban itt még közel sem ért vége.

Majd egy évtized elteltével az ekkorra már négyfős Take That legénysége felrobbantotta az internetet, mikor bejelentették, hogy 2006-ban újra turnéra indulnak. Visszatérő, Beautiful World című lemezük újból a brit eladási listák élén debütált, és az Egyesült Királyság “minden idők legnépszerűbb albumai” listáján is előkelő helyet szerzett magának. A csapat ezúttal újból történelmet írt: ők lettek az első együttes, akik ugyanazon a héten vezették a brit hivatalos kislemez- és albumlistát, illetve az élen végeztek a rádiós játszási listákon is. A mindent elsöprő sikerek és a masszív turnék mellett még volt idejük egy újabb lemez felvételére is, ami – immár talán nem meglepő módon – újból szinte minden brit listát meghódított, a turnéra pedig azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók. 2010-ben azonban újabb váratlan fordulatot vett a történet, megjelent ugyanis Shame című új dal, amit Gary Barlow és Robbie Williams közösen írtak – ez azért is nagyon különleges, mert a páros ‘95 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el Progress című lemezüket, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat ismét rengeteg elismerést zsebelt be tehát a közönségtől és a szakmától egyaránt, sőt, a 2012-es nyári Olimpia záró ceremóniáján is felléptek.

Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból – az elválás barátságos volt, és a Take That azóta trióként halmozza tovább a sikereket. 2014-es III és 2017-es Wonderland című albumuk is hatalmas közönségsikernek bizonyult, platina- és gold minősítést értek el. 2019-ben ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját egy 38 állomásos sold out turnéval, vagyis összesen 650.000 rajongó volt kíváncsi az hihetetlenül látványos showműsoráról híres csapatra.

A közönség tehát már tűkön ülve várja a folytatást. Idén novemberben érkezik ugyanis a This Life című kilencedik Take That-album, amelyről már egy ízelítőt is kaptunk a Windows című dallal, amelyről az énekes-dalszerző, Gary Barlow a következőt nyilatkozta:

“Ez a szám nagyon más mind érzelmileg, mind hangzásában, és remekül illeszkedik ahhoz, ahol mi most épp tartunk az életünkben. Nagyon büszkék vagyunk rá.”

Anglia kedvenc fiúcsapata, a Take That tehát hat év után a rajongók legnagyobb örömére új albummal jelentkezik, amit egy masszív tavaszi brit turné követ, majd a This Life – Under The Stars elnevezésű koncertsorozattal Európa felé veszik az irányt, és vége megcélozzák Magyarországot is, hogy 2024. július 3-án a hazai közönségnek is megmutassák, mitől olyan sikeresek immáron több mint három évtizede. A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot a https://shop.takethat.com/ oldalon, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.

Take That koncert 2024  jegyek >>>

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük