Jegyelővétel Koncertajánló Zenekar hírek

A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról – Indul az év végi turné

2021.12.01.

author:

A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról – Indul az év végi turné

A májusi horror/thriller klip után ezúttal egy teljesen más stílusú videót készített a Tankcsapda. A téma nem lett könnyebb, sőt, mély és megrázó események után jelent meg.

A ’Nincsenek szavak’ klipjének dalát még 2019-ben a ’Liliput Hollywood’ albumra rögzítette a zenekar, két tragikus körülmények között elhunyt rajongó emlékére. A klip nekik állít emléket, valamint Robi és Kata halála mellett Liginek is, a zenekar idén elhunyt barátjának.

Úgy érezzük, tisztelegnünk kell azok előtt, akik velünk és értünk is voltak!  Nekik szól a dal, a klip és az egész decemberi turné. Ezzel azt az üzenetet szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Tankcsapda mindig is egy nagy család volt és az embereket összehozni próbálta, nem megosztani. Arról szól, hogy gyere és érezd jól magad, ez egy közösség és mindenki ünnepeljen, sírjon, vagy tomboljon, ha úgy van kedve. Éppen ezért fontos, és kötelességünk, hogy ezekről az emberekről valamilyen formában a magunk módján megemlékezzünk. A ’Nincsenek szavak’ azt a hangulatot írja le, vagy járja körül, amikor nem tudsz igazán megszólalni, van benne egy csomó érzés, még csak feltétlenül sírni sem kell hozzá, hanem egyszerűen csak próbálnál ezzel kapcsolatban valamit mondani, de vannak az embernek az életében olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy nincsenek szavak, elfogytak a szavak, nem tudsz mit mondani.”

A klip képi világához egy független film adta az alapot. A készítőjét, Százados Miklóst már sok éves kapcsolat köti a Tankcsapdához.

„Amikor 2019 őszén először meghallottam a ’Nincsenek szavak’ című dalt, azonnal éreztem, hogy kezdenem kellene vele valamit. Ekkor kezdtem el vágni ’A KILÉPŐ’ című független filmemet, és ahogy haladtam a munkával, egyre világosabbá vált, hogy a dal keletkezésének szomorú apropója és a filmünk témája mély és furcsa rokonságban áll egymással. Ezzel lett teljes ’A KILÉPŐ’; az addig zörejek közé rejtett zenei elemek a film végére összeállnak ebben a különös, számomra himnikus erejű dalban. A zenekarral idén 10 éves, talán barátinak is mondható a viszonyunk. Az ’Új nap vár’ c. Tankcsapda dal forgatókönyvíró pályázatát nyertem meg 2011-ben, amiből aztán hivatalos videóklipet is készítettünk. Hatalmas élmény volt. Amit 2012-ben a ’Mi a f*sz van?’ klipjének elkészítése emelt tovább. A ’Nincsenek szavak’ hivatalos videóklipje egy olyan kisfilm lett, ami méltó emléket állít Robi, Kata és Ligi tragédiájának.”

A klip mellett a decemberi turnésorozat és a debreceni Főnix Aréna koncert is az emlékezésről szól. A koncertre látogatók minden állomáson egy külön helyen, gyertyagyújtással emlékezhetnek meg az elhunytakról.

NINCSENEK SZAVAK TURNÉ 2021


 

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük