Itt a Fishing on Orfű teljes zenei programja
A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult.
A Fishing az eddig megszokott nyitott hozzáállásban szerkeszti fellépőinek sorát, továbbra is vegyítve a fiatalabb és az idősebb korosztályok kedvenceit. A nagyszínpadokon kapott lehetőséget a Carson Coma, az Elefánt, az Esti Kornél, Krúbi, a Csaknekedkislány, az aurevoir., az Ivan & the Parazol, a Blahalouisiana, Deva, Beton.Hofi, a Pogány Induló, az Analog Balaton, vagy az idei Fishing-himnuszt jegyző Bohemian Betyars és a Platon Karataev is. A második nagyszínpad nyitósávjában kifejezetten a feltörekvő, nagyobb közönségre érdemes produkciók (Hűvös, Raklap, Barkóczi Noémi, Fiúk) kaptak helyet. De persze a régebben indult zenekarok kedvelői sem fognak csalódni, hiszen idén sem hiányozhat Orfű nagyszínpadairól a 30Y, a Kiscsillag, a Quimby, a Vad Fruttik, a Bëlga, a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma vagy a Pál Utcai Fiúk.
A hiphop szerelmeseinek a nagysátor szerdai programja lesz a kedvence, hiszen itt láthatják majd Sisi, Bongor, Lil Frakk, Mike Mykanic, 6363, Dé:Nash vagy Co Lee koncertjét. Persze a további napokon is csíphetnek el kiváló rap-produkciókat, hiszen ott lesz Orfűn az Ótvar Pestis, az NKS, a zïp, az EPMK vagy a Tranzkaphka is. A nagysátor egyébként az eklektikus alternatív zene otthona lesz: itt játszik a Szűcs, az Európa Kiadó, Frenk, Erik Sumo, a P.A.S.O., a Besh o Drom, az Óperentzia, az Óriás, A kutya Vacsorája, a LAZARVS és a Lóci játszik is.
Az Amondó színpad továbbra is igazi klubhangulatot teremt majd a Panoráma campingben: itt lép fel The Devil’s Trade, a Grand Mexican Warlock, a Felső Tízezer, a Sorbonne Sexual, az egy5egy, a TÖRZS, a Cataflamingo, a HOCUSPONY, a Zækar, Boebeck és még sokan mások. Itt kapnak majd lehetőséget a tehetségkereső győztesei (főműsorsávban!), valamint a hajnalig tartó táncmulatságért is ide kell majd látogatni: DJ Suhaid, Urban Vinyl, DJ Elf és Tesco Disco pakolják majd a lemezeket a koncertek után.
A Borfalun a nyugodtabb, szép produkciókat váltják majd igazi bulizenekarok. Itt játszik a Romano Drom, a Lázár Tesók, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, a Nasip Kismet, a Mordái, a Los Orangutanes és a Mörk is.
A tűzhöz közel nevű erdei színpadnál már hagyomány, hogy komolyzenével nyit a nap, majd a Mesél az erdő c. tematikus műsorsáv következik, ahol fiatal dalszerzők játszanak és mesélnek inspirációikról, kihívásokról, dalszerzésről. Itt csíphetitek el esténként a MiniFishingen bemutatott formátumot, az Orfű összehozt, amelyben esténként két olyan fellépő áll majd színpadra, akik ezidáig még nem igazán közösködtek, így létrehozva valami teljesen újat és rendhagyót – az itt fellépőket februárban jelentik majd be. Este a koncertek után a Tilos partikon rophatjuk hajnalig, hiszen itt lesz Önismereti Diszkó, Kanada Káosz, Bobby Shyze és a többiek.
A strandolóknak kora délutánonként tökéletes választás a Víziszínpad, ahol olyan produkciók adnak minikoncertet, mint a Bëlga, a P.A.S.O., Barkóczi Noémi, a Parno Graszt, 6363 vagy a Kiscsillag.